Kilenc tévhit az írásról

A minap beleolvastam egy elgondolkodtató, kalandos, igen kifinomult és egyéni nyelvezetű naplóba, melyet egy csacsi ír. Persze a gazda a frontember, de sejtésem szerint a fülestől kaphatja a fülest. Az egyik bejegyzésben azt fejtegetik, hogy – mágikus gondolkodásból, Kelet-Európában szükséges lázadásból vagy ki tudja, milyen egyéb okokból fakadóan – tíz helyett csakazértis mindig kilenc pontba szedik az épp esedékes témát. Márpedig a szamarak, eme fölöttébb intelligens, szórakoztató lények tanácsát érdemes megfogadni! Épp az íráson gondolkodtam – következzék hát most kilenc gyakori, írással kapcsolatos tévhit.

1) Az ihlet magától jön

E téveszme szerint az ihlet irányíthatatlan, földöntúli jelenség; az embert megszállja a szellem, homlokon csókolja a múzsa, elkapja a forgószél és lám, isteni szavak hullanak a papírra. Máskor meg frusztráltan mered a képernyőre, és nem történik semmi. Egyeseket gyakran meglátogat a mennyei áramlat, szerencsétlenebb sorsú társaikat – minket – meg csak olykor-olykor vagy éppen soha.

Az ihlet valóban varázslatos jelenség – elfog egy érzelem, és olyasmik bukkannak elő belőlünk, amikről nem is tudtunk. Az írás egyik ajándéka a mélyebb rétegeinkkel való kapcsolat – hiszen megtanulhatjuk hívni őket. A tollforgatók, billentyűcséplők különféle módokat fejlesztettek ki erre; szerencsére nem muszáj rothadt almákat tartanunk a fiókban, mint Schillernek, vagy naponta nyolcszor megfürdenünk, mint Douglas Adamsnak. Más képességekhez hasonlóan az írás is tanulható, egyre tovább fejleszthető, s ennek egyik legizgalmasabb része épp a belső képfolyam, ritmus, lendület, szóáradat megindítása, amit ihletnek nevezünk. Akár el is kezdhetsz odafigyelni, hogy neked mi segít ebben.

2) A tehetség születik

Írni egyes, csodás képességekkel megáldott lények tudnak, mi, többiek, pedig legfeljebb bámulhatjuk őket – e tétel arra kétségtelenül alkalmas, hogy megkíméljen az erőfeszítéstől. Bátran játszhatjuk tovább a kedvenc számítógépes játékunkat, vagy ábrándozhatunk, hogy mire vittük volna, ha mi is tehetségesnek születünk. Közben az ábrándozás az írás egyik lényege. Az „őstehetségek” talán csak egyszerűen bátrabbak nálunk, s formába merik önteni a fantáziájukat. És azt sem tudhatja senki, hogy a megmutatott műveket miféle gyakorlatok előzték meg, amelyeket szobájuk magányában végeztek.

A jó írókban, költőkben valószínűleg már korán összeálltak a kiváló nyelvi készségek. Milyen szerencse, hogy leshetünk tőlük – csak el kell olvasni a műveiket! Bizony, a belső hangjaink képesek tanulni. Egyébként tényleg Petőfi akarsz lenni? Szerintem legyél inkább te. Ha szeretsz olvasni, máris van közöd az íráshoz, és a szókincsed is valószínűleg fejlett (nem a Blikkre gondoltam). Persze a legtöbbünknek jól jön egy kis visszajelzés, új szempontok, biztatás, javaslatok, hogy mit érdemes fejleszteni magunkban. Ettől, na meg a rendszeres írástól szilárdul lassan meg az önbizalmunk, alakul ki a saját hangunk. Ami egy idő után kívülről tehetségnek látszik.

3) A szövegnek rögtön jónak kell lennie

Minden mesterségnek megvan a maga eszköztára. Ha bepillantasz bármelyik műhelybe, megláthatod a falon szép rendben sorakozó szerszámokat. Csak nem gondoltad, hogy az írás másmilyen? Gyönyörű, jó fogású eszközök garmada áll rendelkezésünkre a szövegeink javításához, továbbírásához, színesítéséhez, összevarrásához, szétszedéséhez, áthangolásához stb. Mindezek bevetéséhez egyvalamire van szükségünk: szövegre!

Annyira jó érzés rájönni, hogy engedhetjük a még tökéletlen belső hangjainkat is megnyilvánulni, hiszen tudjuk, hogy hamarosan faraghatunk az eredményen. A kritikus hangok hátrább küldése (a legvégén, amikor átnézzük a művünket, kiváló szolgálatot fognak tenni) az írás egyik előfeltétele. Mifelénk az emberek gyakran túlságosan szigorúak magukkal – az egyik kulcs a megfelelő időbe irányítani a belső bírálót, hogy felszabadultan folyhassanak ki az ujjainkból a sorok.

4) A leírt szöveg szent

A jó írók mernek vágni. Amikor az áttekintésre, a megírt szöveg felülvizsgálatára kerül a sor, teljes léleknyugalommal nyesnek ki szavakat, mondatokat, bekezdéseket, fejezeteket a művükből. A maradékot boldogan írják át többször is, ha érzékelik, hogy ettől jobb lesz. Szerencsére az újrahasznosítás itt is működik: a kivágott részeket felhasználhatjuk ötletadónak, blogbejegyzésként, cikkben, új írás indítójaként és még rengeteg másra. A szöveg pedig egyszercsak elég jó lesz arra, amire szántuk. Persze ahogy összeáll a belső hangunk, fokozatosan egyre kevesebbet kell majd kaszabolnunk, de az olló mindig jó barátunk, szorult helyzetekben készségesen kisegítő társunk marad.

5) A nagy írókat hamar elismerik

Egyik kedvenc fantasztikusregény-szerzőm Frank Herbert. Dűne című könyvét mintegy húsz kiadó utasította vissza, míg egy végre rászánta magát a megjelentetésére, hogy, folytatásaival együtt a műfaj legnagyobb sikerévé váljék, millió és millió példánnyal, tömérdek nyelvre lefordítva, díjakkal, mindennel, ami kell. Az irodalomban se szeri, se száma az ilyen eseteknek. Ha próbálkoztál lapoknál vagy máshol, de eddig a fülük botját sem mozgatták vagy lefitymálták a munkádat, kitartás! Sok helyre el kell küldened, vagy más módon közzétenned, hogy valaki felfigyeljen rá, és te lehess a következő csodagyerek.

6) Csak csendben, békében és nyugalomban lehet írni

Ha remekműveid megalkotásához vissza akarsz vonulni Namíbiába, ahol az átlagos népsűrűség négyzetkilométerenként két fő, áldásom rád. Szinte bizonyos, hogy a homokdűnék fenséges magánya, a természet érintése termékenyítőleg fog hatni a gondolataidra. Az írással foglalkozó emberek zöme valamilyen különös okból kifolyólag mégsem Namíbiában alkot, hanem csörömpölő villamosra néző ablakú szobákban, netán kertes házban, ahol a szomszédok a motoros fűkasza odaadó hívei. Íróink közül számosan éppen nyüzsgő kávéházban szerettek dolgozni. Bizony, megtanulhatjuk kihasználni a saját élethelyzeteinket, az időréseket, a helyeket, ahol megfordulunk – akár azt a félórát a vonaton is.

7) Te döntöd el, hogy az írásod kinek szól

Az írás legelőször is önmagadnak szól. A tudattalan elméd olyasmiket fejez ki általa, amikről nem is álmodtál. Ott ülsz leesett állal, és nézed, hogy ez belőled jött ki. Vagy legalábbis rajtad keresztül. Mert, igen, mindazok mellett, amit eddig mondtunk a szövegalkotás szakma-szerűségéről, az írás egyben mágia is, amellyel kapcsolatba lépünk – ... valamivel. Spirituális gyakorlatnak is felfoghatjuk, nem beszélve a terápia-jellegéről. Bizonyos írásaid által gyógyulsz, fejlődik a személyiséged, olyanná kezdesz válni, amilyen mindig is szerettél volna lenni.

Ha megmutatod másoknak is, amiket művelsz, lesz olvasóközönséged is. És nem biztos, hogy azokból áll majd, akiket elképzeltél magadnak. Persze – különösen, ha tankönyvet vagy reklámszöveget írsz –, nem árt, ha valamennyire megegyezik az eredeti célcsoporttal, de az egyik legérdekesebb az lesz, hogy kiket szólít meg. Ezt egészen addig nem tudhatod, amíg valamilyen formában közre nem bocsátod.

8) Az írásodnak mindenkinek tetszenie kell

Jó, ha előre tudod: soha, semmilyen írás nem fog mindenkinek tetszeni. Teljesen mindegy, hogy miről szól, Csuncsulla kalandjairól Zimzumiában, a kollembolák szaporodásáról, vagy arról, hogy miként lehet napelemes serpenyőben strucctojás-rántottát készíteni, egyesek az orrukat fintorgatják majd rajta. Az emberek sokfajták, különféle dolgok tetszenek és nem tetszenek nekik, és ez jól is van így. Akinek nem tetszik, az majd olvas mást, viszont lesznek, akik éppen a te szavaidra vártak. És neked ezekre az emberekre kell majd gondolnod, miközben írsz – azokra, akiknek örömet okozol, akik élvezik a gondolataidat, tudásodat vagy fantáziádat, akik rájönnek dolgokra általa, akiknek segít az életében. Ez szárnyakat fog adni, reggel kihúz az ágyból, este a képernyő előtt tart, olyan, mint valami tudatmódosító szer. Nem csak a te tudatodat, másokét is módosítja. Valósággal hozzájárulhatsz a világunk alakításához általa.

9) Az íráshoz irodalomszakot kell végezni

Szerencsére ezt a tévhitet íróink nem osztották, mert akkor most nem lenne irodalmunk. Az irodalomszak amúgy abban hasznos lehet, hogy időt és fókuszt ad, na meg ismeretségeket. Magához az íráshoz az élet iskolájába kell járni. Mindegy, hogy mit írsz, újságcikket, szórólapot, doktori disszertációt vagy lírai verseket, a tartalom a saját tapasztalatodból fog eredni. Az írás fogásait pedig ellesheted másoktól, kibogarászhatod könyvekből vagy felszedheted tanfolyamokon. Valószínűleg nem a művek elemzése fogja legjobban gyarapítani az erre irányuló képességeket. A jó könyvek olvasása persze élvezetes, és a nyelvezeted is fejlődik általa. Ugyanakkor jó, ha tudod, hogy bármilyen életkorban, bármilyen háttérrel lehet írni. És ha a következő életedben méhecskének születsz, akkor legfeljebb zümmögni tudsz majd. Ezért ha vágysz az írásra, szerintem próbáld ki magad még ebben az életben.