augusztus 17

3 hozzászólás

Feketén-fehéren

augusztus 17, 2020


Minden éremnek két oldala van, bár mindig is megzavart a fej vagy írás, mert az egyik oldalán szám van, a másikon meg nincs is fej, így engem könnyű becsapni, ha feldobják ezt a témát, nem is szeretem a pénzt hajigálni -de takarékoskodásban sem vagyok jó.

A sakk az már sokkal tisztább, mert abban tényleg minden fekete-fehér. Ennek ellenére a sakk végtelenül összetett játék, épp ezért egy kicsit olyan, mint az élet. Nem a nagybetűs életre gondolok most, hanem a kisbetűsre, a hétköznapira, mint például a hétfői életre, amikor az ember már megint arra ébred, hogy elkezdődött a hét, és oly messze van még péntek este, mint Robinson Crusoe a makói hagymától - és akkor még nem is említettük Jeruzsálemet.

A változatosság állítólag gyönyörködtet, de mielőtt még leperegne a fejedben a káma szútra, tereljük NLP-s vizekre hajónkat, s széles evezőcsapásokkal közelítsünk a személyiségfejlesztés felé. Az NLP ugyanis azt mondja: A változékonyság lényeges, sőt, egyenesen szükséges.

Ennek a hétindító blogbejegyzésnek a célja, hogy kissé változtasson a nézőpontodon, és ez alkalommal a feketén-fehéren történő gondolkodásra ösztönözzön, aminek semmi köze a pepitához, sem a kopogó bikapatákhoz.

Így vagy úgy

Az életben gondolkozhatunk így vagy úgy, és ez jó, ha mindkettőre képesek vagyunk. Ha azonban folyton csak az egyiket alkalmazzuk, beleragadhatunk a saját nézőpontunkba, s ha ez már ne adj' Isten hosszú ideje tart, bele is dőlhetünk saját dugánkba. Ezt elkerülendő, tekintsünk szakértő szemmel az ígyre meg az úgyra.

Így

Ha így nézzük, az élet végtelenül összetett, hiszen számos, de inkább számtalan tényezőt figyelembe kell venned. Ha a saját, jelenlegi élethelyzetedre gondolsz például, egyből felsejlik, hogy

  • mennyi, mennyi elérendő célod van
  • milyen sok problémát meg kell oldanod
  • hány emberre tekintettel kell lenned
  • milyen végtelen teendő vár a háztartásban
  • mily temérdek munka tornyosul feletted
  • vállalásaid száma sokszorosa vállaid számának
  • utolérni önmagad kivitelezhetetlen
  • elmaradásod már-már behozhatatlan
  • halogatott feladataid száma szinte végtelen
  • erőforrásaid száma véges

S valóban, NLP ide vagy oda, az Életfonalad kuszán gombolyodik, se hossza, se vége, sőt, úgy pöndörödik és sündörödik, mint a dezoxiribonukleinsav tartós dauer után, így nap mint nap szembe kell nézned a ténnyel: Az életed végtelenül összetett és bonyolult. Hát, nem is csoda, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan arról egykor (s néha még kettőkor is) álmodtál. Így bizony érthető, ha elmaradsz, ha halogatsz, ha ki sem látszol.

Mit kezdhet az ember a végtelenül bonyolult életével? A sokszorosan összetett dolgokkal? Átláthatja azokat, kigobozhatja a kusza szálakat, kifésülheti a gubancokat - de talán szerencsésebb előtte segítségül hívni a matematikát, azon belül pedig az egyszerűsítést.

Úgy

Úgy bizony, mert valahol a legbonyolultabb dolgok is végtelenül egyszerűek. A leghiperebb szuperszámítógép is multiprocesszoros multitaszkos multimédiás számításai közben tulajdonképpen semmi mást nem csinál, mint összead, s akármilyen gigantikus számokkal dolgozik is, azok csak egyesekből és nullákból állnak. Az egy és nulla pedig pont olyan, mint a fekete meg a fehér. Az igen meg a nem.

Ha képes vagy az életedre ugyanígy tekinteni, akkor észreveheted, hogy tulajdonképpen a te életed is igen egyszerű. Fekete és fehér, igen és nem.

Gondolj csak bele a mai napodba. Bizonyos dolgokat megteszel, másokat nem.

Van, amire majd igent mondasz, másokra pedig nemet.

Bizonyára ma is bemész dolgozni, és igen, ellátod a feladataid, és igen, gondoskodsz a családról, és igen, el is mosogatsz, hogy ne maradjon reggelre.

Bizonyára ma reggel sem fogsz relaxálni, és nem, nem fogsz tanulni semmit, és nem, nem mész el futni, és nem olvasol este már az ágyban, mert nem lesz hozzá erőd.

És igen, ezek csak légből kapott példák, itt repkedtek a fejemben, és igen, el tudom képzelni, sőt, remélem, nálad ez teljesen másképpen van, mert te is tudod, hogy minden NEM és minden IGEN utakat nyithat az életedben. 

Az utak lehetőségek, a lehetőségek ösvények, amelyeken elindulhatsz, és amelyeken új helyekre juthatsz. Ezeken a helyeken pedig egészen mélyre is merülhetsz nagyon jó dolgokba.

Merülés a jóba

Neuro Lingvisztikus Programozás, életfonal, feketén fehéren,  merülés a jóba

Például ha este nemet mondasz a mosogatnivalónak, akkor talán mégis tudsz egy kicsit olvasni még. A mosogatnivaló ugyanis nem szalad el (hogy a fene egye meg), és nem is érdemes belegondolnod, hogy mi lesz majd vele, mert ha egyszerűen gondolkozol, akkor az csak három betű: nem. 

Az olvasásban már sokkal több rejlik, mert annak négy betűt mondasz: igen. És ha este olvasol egy jó könyvet, akkor új gondolatok születhetnek a fejedben, és reggel másképpen ébredhetsz, és ezért kicsit másképpen is viselkedhetsz, meghozhatsz új döntéseket, megtehetsz új lépéseket, elérhetsz új eredményeket.

Ha nagyon egyszerűen gondolkozol, olyan feketén és fehéren, mint a tejszínhabos kávé, akkor észreveheted, hogy a csodálatos emberi idegrendszered bámulatos teljesítménye tulajdonképpen teljesen bináris. Egy és nulla, igen és nem.

Te döntöd el MA IS, hogy mire mondasz nemet, és mire igent.

Bármikor mondhatsz igent még egy óra alvásnak. Mondhatsz igent egy kedves meghívásnak, egy jó filmnek, egy kirándulásnak. Mondhatsz igent a sportnak, a tanulásnak, a pihenésnek. Mondhatsz igent az utazásnak, a nevetésnek, a csóknak.

És ne feledkezz meg a nemről sem. Túlóra? Túlvállalások? Túlsúly? Mondhatsz nemet másoknak, mondhatsz nemet magadnak, mert alapvetően a döntéseket mindig neked kell meghoznod. S ha mégis átengeded valaki vagy valami másnak, az is a te döntésed.

Ha azonban jól irányítasz, mert feketén-fehéren képes vagy igent és nemet mondani (aminek semmi köze a fekete-fehér-igen-nem játékhoz), akkor te döntöd el, hogy milyen apró változások felé tereled az életed.

Az apró változások előbb-utóbb NAGY változásokat fognak eredményezni. Ez pedig lehet akár olyasmi, amit már úgy hívunk, hogy

Teljes átalakulás

Neuro Lingvisztikus Programozás, életfonal, feketén fehéren, teljes átalakulás

Az igen meg a nem bizonyos szempontból olyan, mintha kicsiben gondolkodnál. Más szempontból pedig pont, hogy NAGYBAN fogsz gondolkodni. A kis változások előbb vagy utóbb, ha következetes és ésszerű döntéseket hozol, teljes átalakuláshoz fognak vezetni.

Talán most úgy érzed, a körülmények rabja vagy, egy zsinóron rángatott báb. A bábból azonban bármikor kibújhat egy gyönyörű pillangó. 

Készen állsz az újjászületésre? Képes vagy igent mondani a saját metamorfózisodnak, hogy végre az legyél, aki mindig is lenni akartál? Kirepülnél a nagyvilágba?

Szerintem most nagyon szép idő van. Nem is írok tovább. Muszáj megmozgatnom a szárnyaim odakint, a szélben. Talizol velem az eperfánál?

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

    Tibi

    A szerzőről

    A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

    Ez is érdekelhet:

    >