november 9

5 hozzászólás

Hét pozitív dolog, amit megtehetsz a héten

november 9, 2020


Ha már a hét hét napból áll, miért is ne tennél meg hét egyszerű és nagyszerű dolgot? Jól van, nem szeretném leterhelni a hétvégédet, mert az embereknek az többnyire a pihenésről szól, de persze vannak, akik úgyis agyondolgozzák magukat, nekik már csak a pihegésről fog szólni a szombat is, vasárnap meg már gyűjtik az erőt a hétfőre.

De ne aggódj, szándékosan egy olyan feladatsort állítottam neked össze, amelyet egy hét alatt kacagva is elvégezhetsz. Ez fontos, hogy kacagva, ne pedig dörmögve, ne adj' Isten zsörtölődve csináld meg. Szem előtt tartandó kritérium tehát, hogy kizárólag kacagva teheted ezt meg. Na jó, ha amolyan magadba forduló alak vagy, mint például én is, akkor engedélyezett még a rötyögés, bazsalygás illetve a bajusz alatt somolygás is.

Pozitív!

Van az úgy, hogy a pozitív tényleg pozitív. Amikor örülünk annak, hogy valami pozitív, ahelyett, hogy azon izgulnánk: "Jaj, remélem negatív lesz!"

Most éppen az örülő verzió van, mert hét olyan tevékenységet jelöltem ki neked a lehetséges hétmillióból, ami valóban segít neked, örömöt okoz és a javadat szolgálja. Van ám ok az örülésre!

Ráadásul legyenek ezek egyszerű dolgok. Nem kívánom tehát, hogy megmászd a Himaláját, de még a Kékes tetőre sem kell felküzdened magad. Esetleg a hatodik emeletre, viszont ez is egyéni döntés kérdése lesz.

Olyan feladatokat választottam tehát, amelyeket vélhetően bárki könnyed játékossággal, de legalábbis játszi könnyedséggel el tud végezni, mert mindezek a feladatok testre szabhatók (és még szabó sem kell hozzájuk).

Ki vagyok váncsi, hogy ezek közül vajon

  • Mennyit tartasz jó ötletnek?
  • Hányat csinálnál meg amúgy is?
  • Mennyi az, amelyet be is vállalsz, annak ellenére, hogy nem tervezted?

És persze örömmel töltené el szívemet, ha megosztanád velem a válaszaidat a hozzászólósok közepette.

1. Teszed a dolgod

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, teszed a dolog

Ha már hét "dolog", maradjunk is a dolgoknál, bár ez nem tűnik túl kreatívnak, ráadásul szót ismétlek, így a kegyetlen rektorom (olyanom nincs is:) szóval a nyelvi és irodalmi lektorom jól át is íratná velem ezt a címsort, de erre nem adok neki lehetőséget, lévén, hogy nem lévén lektorom sem - gonoszul mellőzöm a személyét.

Ez már-már vérlázítóan egyszerű feladat, amit ezen a héten végrehajthatsz. Teszed a dolgod. Vagyis, azokat a feladatokat, amelyeket a józan paraszti ész diktál számodra, tehát amelyek elvárhatóak, észszerűek és a javadat is szolgálják, egyszerűen megcsinálod.

Ezt azért javaslom bátran, mert az emberek nagyon sokszor elmulasztják ezt a feladatot. Nem csinálják meg, amit meg kellene tenniük, mert:

  • épp más dolguk van
  • elfelejtik
  • nem is tudják, mi a dolguk (pedig de)
  • depressziósok
  • azt se tudják, hol áll a fejük (pedig ugyanott)
  • le kell vinni a kutyát
  • ki kell vinni a szemetet
  • be kell hozni a fikuszt

És így tovább. Valami kifogás mindig van.

Nos, magamból szoktam kiindulni, hogy könnyen visszataláljak. Most is ezt tettem, mert pontosan tudom, hogy milyen az, amikor nem csinálom meg a nyilvánvalót, a magától értetődőt, még akkor sem, ha evidens, még akkor sem, ha eminens, bár annak már nincs is értelme.

Viszont azt is tudom, hogy amikor már képes vagy átlátni a saját céljaidat, és igazán változtatni akarsz az életeden, akkor egyszerűen megcsinálod azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenned.

Megteszed, mert

  • nincs időd depresszióba esni
  • az a minimum, hogy teszed a dolgod
  • nincs jobb ötleted

Remélem, érted, hogy értem. Tehát az első, hogy teszed a dolgod. De azért ne vidd túlzásba, mert van még hat feladat.

2. Elhagysz / felveszel egy szokást

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, szokások

Ez egy kicsit másképpen egyszerű, mert ez végtelenül nehéz.

Mondjuk, hogy fogyózol. Vagy mondjuk, hogy nem, csak KÉNE fogyóznod. Ez egy elég egyszerűen elképzelhető élethelyzet, amiben egy csomóan benne is vannak. Mert nem tartják magukat elég vonzónak, vagy csinosnak, esetleg dögösnek, illetőleg csábosnak. Vagy teljesen más vonatkozásból szeretnének leadni pár kilót, például fulladnak, fáradtak, fáj a hátuk, magas a vérnyomásuk. Tehát egészségügyi okokból.

Nos, ebben az esetben megtehetik, hogy csak úgy elhagyják a cukrot a kávéjukból.

Vagy - csak úgy - elkezdenek ugrálókötelezni. Vagy jógázni. Futni.

Itt már hallom is az első felhördülést a fülemben. Mindig vannak hördülők. Azt hördülik: "Mert azt gondolod, az ember "csak úgy" elhagyja a cukrot a kávéjából? Hát milyen már az? Én, aki halálra dolgozom magam, én, aki mindenki helyett viszem a hátamon a háztartást, húzom az igát, hogy én, aki még a Rozi néniről is gondoskodom, még azt a kanálka cukrot is kispóroljam a kávémból, és igyam azt a keserű fekete löttyöt? Vagy, kezdjek el futni? Mégis hogyan? Mikor? Miben?"

Nos, a válaszom ilyenkor az, hogy igen. Halálosan komolyan gondolom, hogy mindezt meg lehet tenni, ráadásul "csak úgy". Ha az ember csak úgy elhagyja a buszbérletét, akkor miért nem hagyhatná el csak úgy a cukrot is a kávéjából?

Mert - ha belegondolunk -, nincsen annak fizikai akadálya, hogy NE csináljunk valamit, amit korábban megtettünk. Senki sem kényszerít, hogy gyújtsunk rá egy cigire. Senki sem önti belénk az alkoholt. Önálló döntésünk, hogy este kimegyünk a konyhába zabálni.

Így a rossz szokások tulajdonképpen csak úgy abbahagyhatók.

A jó szokások is csak úgy elkezdhetők. Nagyobb áldozattal járnak, de igenis, ha futni akarunk, elmehetünk futni. Akkor, amikor az megoldható, úgy, ahogy tudunk, és abban, amink van.

Persze, csak ha akarjuk.

Döntésed szerint tehát ezen a héten elhagyhatsz egy rossz szokást vagy / és felvehetsz egy jót.

3. Elolvasol egy könyvet

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, olvasás

Na, ez már sokkal egyszerűbb, tényleg. Nem kell hozzá bonyolult levezetéseket írnom, hiszen egyetlen kifogást hozhatsz csak fel: Azt, hogy nincs időd olvasni. Nos, ha ezt mondanád, akkor - és tényleg nem akarlak felhúzni, meg minden -, de nem fogadom el. Nem fogadom el azt a kifogást SOHA senkitől (és főleg nem tőled és most), hogy nincs időd.

Pontosan annyi időd van, mint mindenki másnak. Esetleg azt mondhatnád, hogy sok a dolgod. Na, de hát ezt meg neked kell megoldani. Én mégsem csinálhatom meg azt, ami a te dolgod. Én csak azt mondom, hogy ezen a héten olvass el egy könyvet.

És azért lássuk be őszintén, hogy az olvasásra rendkívül könnyű időt találni.

Például olvashatsz

  • reggel
  • este
  • vagy délben (ki gondolta volna?)
  • 10:34-kor
  • pénteken
  • vasárnap
  • minden nap
  • a reggeli kávé közben
  • lefekvéskor
  • utazáskor
  • telefonsimogatás helyett

És még egy csomó más időpontban és helyzetben.

Kérdés az is, persze, hogy milyen könyvet olvasol. De ebbe tényleg nem szeretnék beleszólni. Olyat olvass, amihez kedved van.

Ami viszont nem kérdés, hogy az olvasás jót tesz neked. Javítja az életed minőségét. Ezért is javaslom, hogy megtedd.

4. Rendet raksz valahol

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, rend

Na most, ez bazi nagy feladat is lehet, ezért kérlek, kezeld a helyén a dolgot. A perfekcionizmus gúzsba köthet. Nem a tökéletes rendre kell törekedned, csupán a NAGYOBB rendre. Javítani valaminek a rendezettségén, egyúttal csökkenteni az entrópián (muszáj volt leírnom ez a szót, így már egészen tudományos lettem).

A rend számomra a következőt jelenti: Minden a helyén van. Ugye, milyen egyszerű? Ha a kenőmájast a kispárnám alatt tartanám, az rendetlen szokás volna. Ugyanígy nem teszem a hűtőszekrénybe a telefonomat. Nem ott van a helye.

Működik ám ez az elv sokkal elvontabb fogalmakkal is. Például ha már hónapok óta egy régi rossz emlék jár a fejemben, az baj. Nem ott van a helye. Mármint a fejemben jó helyen van, de a régi emlékek maradjanak csak a múltban. Vagy, amikor egy jobb munkahelyet keresek magamnak, folyton csak az a hang szól a fejemben, hogy "nem vagy elég jó", akkor megint csak nincs rend. Annak a hangnak ugyanis nincs ott helye, hanem egy másiknak kellene ott lennie. Ha a párkapcsolatomban minden a gyerekről szól - ej, az a fránya kölyök!

Nos, a feladat, hogy ezen a héten rakj rendet valahol. Tedd a helyére a dolgokat.

Lehet ez egy fizikai valamicsoda, például

  • az asztalod
  • az autód
  • a polcod
  • a kistáskád
  • a konyhád
  • az irodád

Lehet ez egy elvontabb dolog

  • a párkapcsolatod
  • az önbizalmad
  • a céljaid
  • a hiedelmeid
  • a belső egyensúlyod

És így tovább.

Ne feledd, nem a tökéletesség a cél, csak a nagyobb rend.

5. Mozogsz

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, mozgás

Ez most egy nagyon fizikai dolog lesz, s ha már fizika, akkor a kedvenc Newton- törvényemmel szeretném is megtámogatni, sőt, bele is mászom a képletbe. Mert, tudod, Newton azt mondta, hogy a nyugalomban lévő testek nyugalomban is maradnak, HACSAK egy külső behatás nem éri őket. Mert akkor elindulnak.

Mondjuk, és remélem, nem veszed rossz néven, te vagy az a nyugalomban lévő test. Mert nem mozogsz eleget.

Én pedig vagyok a külső behatás. Kérlek, ne vétózd ezt meg, nagyon szeretnék külső behatás lenni. És én (mint külső behatás), azt mondom neked, hogy többet kellene mozognod.

Hadd legyek most egy kicsit konkrétabb külső behatás, és áruljam el, mire gondolok.

Például:

  • többet kellene gyalogolnod, és kevesebbet autóznod
  • reggelente jógázhatnál
  • nyomhatnál nap közben pár fekvőtámaszt
  • eljárhatnál úszni
  • használhatnád lift helyett a lépcsőt
  • felülhetnél a biciklidre (és ha már ott vagy, mehetnél is vele).

Tehát arra gondolok, hogy fizikai mozgásra van szükséged, és ezt meg is tudod valósítani ezen a héten.

És ha megteszed, akkor nincs is más dolgom (nekem), hiszen Newton megmondta: Ha egy test mozgásban van, akkor egészen addig mozgásban is marad, amíg egy külső erő meg nem állítja. Nem szeretnék az utadba kerülni! S ha mégis összefutnánk, légyszi, ne üss el.

6. Segítesz valakinek

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, segíteni

Na, ez milyen önzetlen, kedves és emberi cselekedet! Szerintem rád vall.

Az emberek ugyanis megfigyeléseim szerint nagyon segítőkészek. Úgy szeretem az embereket! Lehet rájuk számítani. Szívesen segítenek másoknak.

A probléma a másik oldallal van. Az emberek ugyanis tök bénák. Tele van velük a hócipőm. Mindent egyedül akarnak megoldani, és persze nem sikerül nekik. Ezért csak küzdenek, pöcsmörögnek, totyorásznak egy helyben, és nem jutnak egyről a kettőre, de még a fél kettőre sem. Miért? Mert az emberek nem tudnak segítséget kérni.

Előzzük hát meg a bajt, és ne várjuk meg, hogy valaki segítséget kérjen tőlünk, hanem segítsünk neki csak úgy. Csak úgy, olyan lazán és könnyedén, mint ahogy a cukrot elhagytuk a kávénkból.

Hogy kinek segíts, azt rád bízom, de úgy csináld, hogy ne várj el cserébe érte semmit. Örülj annak, hogy miközben valami jót teszel egy másik emberrel, magadnak is jót teszel, mert néhány egyéb dolog között pont ettől vagy emberi lény, hogy önzetlenül segítesz másoknak.

Tudod már, hogy kinek fogsz segíteni?

7. Tervezel a jövőre

Önfejlesztés, személyiségfejlesztés, tervezés

Ez persze hülye címsor, mert a múltra amúgy sem tervezünk, csak a jövőre. De nem úgy jövőre, hogy majd a következő évre! Ámbár, akár úgy is.

Szóval egy hasznos feladat lehet a számodra, hogy valamiféle tervet készítesz a jövőre. Kitalálod, hogy mit csinálsz ezen a héten. (Na jó, azt már én kitaláltam neked, szóval lelkes tekinteted szegezd kissé távolabbra, és találd ki, mit csinálsz ebben a hónapban). Vagy szőj tervet a következő évre!

Nem kell folyton megvárni a január elsejét, hogy elhatározz valami jót. Én azt mondom, szőj terveket. Ha terveket szősz (mi a szösz? van ilyen szó? hát... inkább szősz, mint szövöl), akkor pontosabban fogod látni, hogy mi a dolgod. Mert ugye, ez volt az első tipp. Hogy csináld azt, ami a dolgod.

Nos, akkor, hátrább az agarakkal, és elő a tervekkel, irány a pozitív változás, a nagyszerű célok, az örömteli jövő - meg minden.

Csudaszép hetet kívánok neked.

  • Nagyon élvezem ezeket a kreatív ötleteket. A hétindító lelkesítő, a gondolkodó tálcák is szuperek! Az jutott eszembe, milyen jó lenne pl. ha mi magunknak is csinálnánk ilyen gondolkodó tálcákat. Vagy kártyákat. Mondjuk kedvenc idézetekkel. Vagy egy-egy gondolatébresztő szóval. 🤔

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

    Tibi

    A szerzőről

    A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

    Ez is érdekelhet:

    >