május 16

4 hozzászólás

7 hely a világban, ahol mindig nyugalomra lelhetsz

május 16, 2021


Az emberek mostanában túl sokat izgulnak. Korábban is azt láttam, hogy mindennapos az idegeskedés, az aggodalmaskodás, és vannak, akik egyenesen sportot űznek ebből. A megnyilvánulási módok között szerepelnek a cinikus megjegyzések, búskomorság, panaszkodás és hasonlók.

Most azonban még rosszabb a helyzet, mert a külső tényezők is erősítik az aggodalmakat. Járvány, veszély (járványveszély), kevesebb lehetőség, több korlát, ellentmondó vélemények, indulatok.

Ugyanakkor korábban sem és most sem törvényszerű az, hogy félnünk kellene, vagy idegeskednünk. Ez ugyanis sehová sem vezet. Én azt mondom, az egyik legfontosabb belső állapotunk a nyugalom.

Ha az emberek mindig nyugodtak volnának, szebb lenne a világ. Ennek persze nem mindenki örülne, mert a sok nyugodt embert nehezebb volna manipulálni, megfélemlíteni vagy olyan dolgokra rávenni, amit egyébként nem szeretnének megcsinálni.

Nem tudom, te mennyire vagy nyugodt úgy általában, de bízom benne, hogy nagyon. A nyugalmad az a kulcs, amely a hosszú, egészséges és örömteli élet ajtaját nyitja.

Ebben a bejegyzésben hét olyan helyet mutatok neked, ahol mindig nyugalomra lelhetsz. Az, hogy "lelhetsz", azt jelenti, VAGY valóban megtalálod a nyugalmad, VAGY nem. Talán úgy volna helyes fogalmazni, hogy hét olyan helyet mutatok, ahol mindig nyugalmat KELLENE találnod.

Így te is ennek megfelelően olvasd ezt az írást, és ha egyes pontokon azt mondod, hogy neked fordítva van, mert az adott helyen éppen, hogy felidegesíted magad, akkor tudd, hogy ez nem törvényszerű, és gondold át, mit tehetnél azért, hogy megváltozzon a helyzet.

Hogy erre minden ponton emlékeztesselek, mindig adok majd egy feladatot, amit elvégezhetsz, ha szükségét érzed.

1. Az otthonod

Önismeret, nyugalom, otthon

Mindenütt jó, de amikor hazaérsz, akkor a legjobb.

Feltételezve, hogy úgy alakítod ki az otthonod, ahogyan szeretnéd, ez javarészt rajtad múlik. Az otthonod megnyugtató, egyrészt azért, mert a te birodalmad. Egy biztonságos, meleg fészek, ahol te vagy az úr, te döntöd el, ki léphet be, te választod meg a berendezést, a bútorokat, te hozod a szabályokat.

Másrészt azért is megnyugtató az otthonod, mert megszoktad. Ami új, az gyakran félelmetes, az emberek ragaszkodnak a megszokásaikhoz, és annak ellenére, hogy a lehetőségek többnyire a komfortzónán kívül várnak ránk, mégis fontos a nyugalom, ami viszont a komfortzónán belül könnyebben elérhető.

Ha az otthonod egy hatalmas ház, ahol sokan laknak még, és ezért nehéz ott nyugalmat találnod, akkor inkább gondolj egy kisebb méretű otthonra, amely talán csak a szobádat jelenti.

Feladat:

Gondolj az otthonodra, és tedd fel magadnak a kérdést: Mennyire tudom megtalálni a nyugalmat ezen a helyen?

Gondolkozz el azon, hogyan tudnád az otthonod még otthonosabbá tenni. Mit volna jó megváltoztatni rajta? Talán át kellene rendezni a lakásod? Természetesebbé tenni? Lehet, csak néhány virágra volna szükséged. Esetleg meg kellene változtatni a határokat? Kulcsra zárni néha a szobádat?

Szélsőséges esetben, ha az otthonod egyáltalán nem megnyugtató, lehetőség lehet, hogy elköltözöl? Ezek nagy döntések, nem kell elhamarkodni, de szőnyeg alá seperni sem praktikus. Mégiscsak az otthonod.

2. A munkahelyed

Önismeret, nyugalom, munkahely

Tudom, sokaknak kacag a mája. A munkahely metaforája egyeseknek inkább a bolondok háza, mint a nyugalomé, de ez ne legyen törvényszerű.

Induljunk ki abból, hogy az ember azzal foglalkozik és abból él, amit örömmel csinál. Mondjuk, hogy az emberek szeretik a munkájukat.

Az alkalmazottak számára itt nagyon fontos tényező, hogy milyen az a cég, intézmény, ahol dolgoznak. A környezet alapvetően befolyásolja a belső állapotunkat. De csak egy darabig. Eltekintve pár szélsőséges esettől, sok munkahelyen lehetséges belső nyugalomra lelni. A jobbakon külsőre is.

Ha vállalkozó vagy, sokkal nagyobb a szabadságod, hiszen tulajdonképpen te magad határozod meg, mit jelent az, hogy munkahely. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a napod egyharmadát töltöd a munkáddal. Legyen az megnyugtató számodra.

Feladat:

Nos, milyen a munkahelyed most? Mennyire mondhatod rá, hogy nyugalmas?

A feladat, hogy tedd azt megnyugtatóbbá. A kézenfekvő megoldás, hogy a saját hozzáállásodon változtatsz. Az egyazon munkahelyen dolgozók között van, aki ideges, mások nyugodtak. Te hogyan tudnál nyugodtabbá válni?

Komplikáltabb, de működő megoldás lehet, ha valamilyen módon a környezeteden változtatsz. Áthelyezteted magad egy másik helyre. Átrendezed az irodát. Új munkatársakkal veszed magad körül (ha teheted).

Végső esetben kereshetsz új, megnyugtatóbb munkahelyet. Van olyan helyzet, amikor ez a jó megoldás.

3. A természet

Önismeret, nyugalom, teremtés, természet

Négy fal között talán sokan nagyobb biztonságban érzik magukat, mint odakint, mert ezek a falak egyfajta védelmet is jelentenek, de az emberi lények alapvetően a természet részei. Nem véletlenül használnak a relaxációs anyagokban természeti hangokat: tengerzúgást, patakcsobogást, madárdalt, tücsökciripelést.

A jelenlét a természetben olyan szintű belső nyugalmat adhat, amelyet más módon nehezen érhetsz el. A képek, a hangok, a friss levegő, amelyet belélegzel, a Nap melege együttesen járulnak hozzá a megnyugvásodhoz.

Sokan eltávolodtak már ettől, de sosem késő visszatérni oda, ahonnan elindultunk. A nyugalomhoz így egy másik pozitívum is társul: az egészség. A kettő összetartozik.

Feladat:

Remélem, számodra is megnyugtató a természetben lenni. Ha nem, elgondolkodhatsz rajta, mi ennek az oka.

Ha igen, akkor a feladat, hogy minél gyakrabban átéld ezt. Ha lakótelepen laksz, akkor is találhatsz kreatív megoldásokat. Talán csak az ablakot kell gyakrabban szélesre tárnod, vagy növényekkel gazdagítani az otthonod.

Ha kerted van, tölts ott minél több időt. A kertészkedés az a tevékenység, amely szintén megnyugvást okozhat.

A legjobb persze, ha szorosabb kapcsolatba kerülsz a természettel, és gyakrabban jársz kirándulni, túrázni, sétálni. Talán egy parkban, talán erdőben, vízparton. Melyikhez van több kedved?

4. A fejed

Önismeret, nyugalom, gondolatok

Vagyis a gondolataid. Ezt az is alátámasztja, hogy miközben vannak, akik minden körülmények között idegesek, másokat semmivel sem lehet kibillenteni a lelki egyensúlyukból. A hozzáállásunk határozza meg, mennyire vagyunk nyugodtak.

A nyugalom kulcsa a pozitív gondolkodásban, a jóindulatban, mások megsegítésében, az elfogadásban és a hála érzésében rejlik.

Mit mondasz magadban, ha egy aggasztó hírt osztanak meg veled? Pánikba esel, vagy arra gondolsz: "Majd csak lesz valahogy!". Az élet eseményei lelombozhatnak, de tekintheted őket kihívásoknak is, amelyek új lehetőségek felé vezetnek.

Ez az a módja a nyugalom elérésének, amely NEM függ a körülményektől.

Feladat:

Vizsgáld meg a saját hozzáállásod az élethez. Általában pozitívan gondolkozol? Milyen a belső párbeszéd, amely a fejedben zajlik? Negatív vagy pozitív? Milyen az önértékelésed?

Szoktál híreket olvasni? Ha igen, mit gondolsz, hasznos ez számodra?

Amikor másokkal beszélsz, gyakran panaszkodsz, vagy inkább a naposabb oldalról közelíted meg a dolgokat?

A feladat, hogy alakíts ki egy pozitívabb nézőpontot, változtass a világképeden úgy, hogy azáltal nagyobb nyugalomra lelhess.

5. A szeretteid

Önismeret, nyugalom, szeretteid

A szeretteidet nemcsak azért hívjuk így, mert szereted őket, hanem azért, mert ők is szeretnek téged.

A legerősebb kötelék talán a gyerekedhez köt. A szüleidhez és a párodhoz. A családodhoz. De ide tartozhatnak a barátok is, és azok az emberek, akikkel szívesen töltöd az idődet, mert fontosak vagytok egymásnak.

A közösen eltöltött értékes idő valódi megnyugvást adhat. Van, amikor ez lehet egy kirándulás, egy családi ebéd, de ha igazán nagy az összhang, akkor már a puszta együttlét is rendkívüli megnyugvással tölthet el.

Ami itt nagyon sokat jelent, hogy nemcsak te kapsz másoktól nyugalmat, hanem te magad jelentheted mások számára a megnyugvást. Ez a kölcsönösség varázsolhatja különösen örömtelivé az együttlétet.

Feladat:

A feladat, hogy erősítsd az emberi kapcsolataidat. Talán ez neked könnyű, mert gyerekeid vannak, és szerető családban élsz. Ha azonban az emberi kapcsolataid nem túl gazdagok, akkor kihívást jelenthet, hogy megtaláld annak a társaságát, aki számodra megnyugtató személyiség.

Szabaduljatok meg egy időre a számítógépektől, mobiltelefonoktól, és figyeljetek egymásra.

Ha úgy érzed, téged senki sem keres, ne várj tovább. Légy te a kezdeményező, hívj el valakit magadhoz, vagy menjetek el együtt valahová. Ne várd a lehetőséget, hanem teremtsd meg azt.

6. Történetek

Önismeret, nyugalom, történet, könyv

Történetekben élünk, és az ősidők óta meséket mondunk. A történetek olyan kitalált világokba repítenek el bennünket, amelyek teljesen függetlenek a valódi életünktől.

Mindenféle történet létezik, végtelenféle kalandba, mesébe beléphetsz, de most a nyugalomról beszélünk, így te is gondolj azokra a történetere, amelyek örömteliek és megnyugtatóak.

A legkönnyebben úgy merülhetsz el ezekben a kitalált világokban, ha olvasol. A könyvek nemcsak ezért fontosak, mindenképpen ajánlott rendszeresen olvasnod. Ha jól választasz olvasmányt, az nemcsak szellemi táplálékként szolgál majd, hanem a lelkednek is jót tesz.

A filmek világa is óriási univerzumot nyit meg előtted. Számtalan szebbnél szebb alkotás között válogathatsz, így mindenképpen meg fogod találni azt, ami megnyugtató számodra.

És persze nyugalomra lelhetsz a színház vagy a zene világában is.

Feladat

A feladat most az, hogy válassz magadnak történetet. Talán eleve sokat olvasol, vagy sok filmet nézel, de most kifejezetten olyan műveket keress, amelyek jól esnek a lelkednek is.

Ha megvannak azok az alkotások, amelyek már jól ismertek, megnézheted, elolvashatod azokat ismét. De választhatsz olyat is, amelyet még nem ismersz.

Amiben biztos lehetsz: Olyan mennyiségben állnak rendelkezésre a történetek, hogy sosem lennél képes azokat mind megismerni. Bőven van miből választanod.

7. Az általad teremtett világok

Önismeret, nyugalom, teremtés

A képzeleted teremtő erejével megalkothatod a saját belső világod. Ahogy az NLP mondja, az alkotott élmények éppúgy befolyásolnak, mint a megtörténtek. Így tulajdonképpen bármire képes vagy. Amit kitalálsz, azt az idegrendszered saját valóságként fogja érzékelni.

Hogy megalkosd a saját világodat és belépj abba, az egyik legjobb megoldás a meditáció. Csukd be a szemed, lazítsd el a tested, és kezd el megfesteni magad körül a képeket. Szólaltasd meg a hangokat, vedd észre az érzéseket a testedben. Alkoss magadnak egy olyan világot, amilyet csak akarsz.

Ha a meditáció közben könnyen elkalandozol, a szabad írás – a folyamatos kézírás – vezethet el a saját csodálatos világodba. Miközben leírod a szavakat, az idegrendszered megalkotja számodra a képeket, hangokat és érzéseket. Ha rendszeresen ellátogatsz így ebbe a belső világba, heteken, hónapokon vagy akár éveken keresztül folytatod a kreatív írást, az elmédben olyan összeköttetés jön létre így, amelyről ebben a bejegyzésben terjedelmi okokból meg sem kísérelek írni neked.

Feladat:

Ha még nem ismered a szabad írást, látogass el erre az oldalra.

Végy egy füzetet és egy jól fogó tollat. Keress a napodban húsz perc nyugodt időt, amikor senki sem zavarhat, és kezdj el folyamatos kézírással megteremteni egy világot.

Vajon miről fogsz írni? Egy tengerpartól? A béke szigetéről? Egy erdei tisztásról, kristálytiszta forrásról vagy távoli bolygóról?

Nincsenek követelmények, csak lehetőségek vannak. Azok viszont határtalanok. Ugye te is megtalálod őket?

8. A saját lehetőséged

Én csak hét helyet akartam neked mutatni, ahol mindig megnyugvást lelhetsz. Így ez a nyolcadik egy kérdés: Te mivel tudnád kiegészíteni ezt a listát?

Ha elmondod a hozzászólások között, azt más is olvashatja, így ezzel máris segítettél. Ugyanígy örömmel olvasom minden gondolatod!

  • Hello!

    Amennyiben nyugi van és általam választott zenét hallgathatok, akkor nekem mindegy az a hely valójában hol van: egy sötét pincében, egy erdő mélyén, egy ismeretlen városrészen, a kocsimban… És néha az is működik, hogy más is jelen van, de az én fejemben szól egy dal 🙂

  • Mindegyik hellyel egyetértek. Nekem még ilyen hely az, amikor úton vagyok. Mindegy hová- közel vagy távolra- de ha elindulok, kicsit magam mögött hagyom a szokásos napi dolgokat, rutinokat, gondokat, gondolatokat- s amíg meg nem érkezem a célállomásra, addig valahogy semmi nem terhel, szabad és nyugodt lehetek, csak magára az útra figyelhetek , két pont közt akár akár a legrövidebb egyenesen is lazíthatok-ez is egy kicsit meditatív állapot, amikor sehol sem vagyok, itt már nem, ott még nem. (Persze aztán néha jól eltévedhetek- de ez már egy másik történet)

    • Milyen igazad van, az utazás is ilyen. Nekem erre mostanság nem nyílik alkalmam, de emlékszem, amikor gyakrabban utaztam egyedül, milyen jó is volt az!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

    Tibi

    A szerzőről

    A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

    Ez is érdekelhet:

    >