Talán nem is létezik szülő, aki életében legalább egyszer fel ne tette volna magának ezt a kérdést! Szülőnek lenni az élet egyik legfontosabb és egyben legnagyobb feladata.
Vajon tudod-e, hogy miért van az, hogy gyakran édesanyád szavait hallod a szádból, holott te szeretnéd másképp csinálni, mint ahogy ő? Miért van az, hogy többet, mást szeretnél adni a gyermekednek, mint amit te kaptál, és mégis gyakran azon kapod magad, hogy hasonlóan viselkedsz, mint a szüleid. Tudod-e, hogy milyen haszontalan mintákat ültetsz át gyermekeidbe tudattalanul, amelyek a későbbiekben az ő életüket is meghatározzák, erőteljesen befolyásolják?
A legtöbbünk számára ismeretes, hogy az otthonról hozott szülői, családi minták óriási hatással vannak egész életünkre. Számos viselkedésünk – beleértve korlátainkat, és az olykor megmagyarázhatatlannak tűnő reakcióinkat – a gyerekkori, családon belüli minták követéséből származik, amelyeket tudattalanul szívtunk magunkba szüleinktől, ahogyan ők is saját szüleiktől, és így tovább, generációkon át.
Ugyanakkor nem írhatunk mindent a szüleink számlájára életünk végéig! Problémáinkat helyettünk nem oldja meg senki. Csak mi vagyunk képesek arra, hogy levetkőzzük az olykor “káros” szülői mintákat, és kialakítsuk helyette a saját nevelési elveinket.
Csakúgy, mint bármely más meggyőződésünk és véleményünk, szülői énképünk is élményeink sokaságából áll, amelyeket az életünk során átélt számtalan esemény közül választunk ki, és gyűjtünk össze úgy, hogy azok egy erős és maradandó “élménytárban” rögzülnek. Mivel mindezt szinte teljesen tudattalanul tesszük, így, mi emberek igencsak változatos módon rendezzük élményeiket. Bár az élmények szerkezetének felfedezésekor tudattalan vagy alig tudatos emlékeket hívunk elő, ha tudjuk, hogy mit keressünk, és hogyan kérdezzünk, viszonylag gyorsan és egyszerűen ismerhetjük meg énképünket.
Amikor valaki számára tudatossá válik énképének szerkezete, egyszerű változtatásokat javasolhatunk, melyekkel erősebbé, hatékonyabbá, harmonikusabbá teheti az énképét és tudatos szülőként nevelheti gyermekeit.
Dr. Stenger Györgyi
nlpakademia.hu
“… amikor azt mondtam, hogy nem ismerem az apámat, azt is mondtam, hogy magamat sem ismerem, mert bennem van. Bennem él. Most fedezem fel, hogy félem félelmeit, élvezem örömeit, öntudatlanul követem a szokásait. Ha a tükörbe nézek, őt látom. Van egy fényképem, ahol ugyanígy tartom a kislányomat, ahogy ő tartott engem.
Két ujjam közé fogom apró ujjacskáit. S ugyanilyen gyengéd, “királyi” mosollyal
nézek rá. Az én hajamon is ott a “taréj”, és a lányomén is. S még az is eszembe
villant: tegnap a lányommal éppúgy csattantam össze, mint valaha az apámmal
– csak ebben a konfliktusban a lányom játszotta az én ifjúkori szerepemet, s
én játszottam az apámét.”
Müller Péter