Új év, új stratégia 2.

Mint az első részben írtam, minden párkereső más helyzetből indul, más fajta akadályokat kell leküzdenie ahhoz, hogy megtalálja a párját.

Tanulj meg ismerkedni!

Ha visszahúzódó, magányos gyerek voltál, és még nem volt tartós párkapcsolatod, először meg kell tanulnod ismerkedni. Mert bármilyen életkorban lehetséges új ismeretségeket kötni!

Személyiségfejlesztés, stratégia, tanulj meg ismerkedni

Úgy középiskolás korom táján csak olyan barátnőim, barátaim voltak, akikkel már óvódás korunktól, vagy legalábbis alsó tagozatos korunkból ismertük egymást. Még középiskolás koromban is ők voltak az igazi barátaim, meg voltam győződve arról, hogy igazi barátság felnőtt korban már nem szövődhet.

Mekkorát tévedtem! Hiszen a régi barátok közül sokan másfelé haladtak – nem csak térben, de gondolkodásmódban is eltávolodtunk egymástól, és már csak ritkán találkozunk – akkor is főleg azért, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit.

Helyettük az egyetemen, a munkahelyeimen és később a férjem baráti körében, majd pedig az NLP kapcsán ismertem meg új, hozzám hasonlóan gondolkodó, hasonló mentalitású embereket, akik közül néhányan igazi jó barátaim, barátnőim lettek, akikkel minden örömömet és bánatomat megoszthatom, még többen pedig kedves ismerőseim, munkatársaim, akikkel szívesen elbeszélgetek a világ dolgairól.

Ezek a kapcsolatok nagyon gazdaggá tesznek! Gazdagodik emberismeretem, és ismereteim a világról, fejlődik empatikus készségem és mindenkitől, még a tanítványaimtól is nagyon sokat tanulok! Még a heves vitákból, és a sértődésekből is sokat lehet tanulni – legfőképp önmagunkról.

Persze, csak akkor, ha elgondolkozunk ezeken a visszajelzéseken: Ha megsértődött, akkor bizonyára olyasmit mondtam, vagy úgy fogalmaztam, hogy az számára sértő volt. Ha barátságos velem, és örül, hogy velem lehet, akkor valószínűleg kedvel, stb.

Szeresd önmagadat!

Személyiségfejlesztés, stratégia, Szeresd önmagadat!

Minél több embertől kapsz visszajelzést, annál reálisabban látod majd önmagadat, és minél reálisabban látod önmagadat, annál könnyebb eldöntened, mely viselkedésformáidon, szokásaidon érdemes változtatnod.

Gondolj bele, ki az, akit egy egész életen át, életed minden percében el kell viselned? Hát persze, hogy az te magad vagy. Ha te is nehezen viseled el magadat, ha nem szereted magadat, hogy is várhatod el, hogy bárki más szeressen?

Állj készen a változtatásra!

Te vagy az, akinek minden belső erőforrás a rendelkezésére áll, hogy ezeket a változásokat önmagadban véghez vidd, csak a te döntéseden múlik, min változtatsz és mikor. Szabadulj meg a rossz beidegződésektől, korlátozó hiedelmeidtől, s addig változtass a viselkedéseden, míg végül elégedetten gondolsz önmagadra: Igen, olyan ember vagyok, akit nagyon lehet szeretni. Ha egyedül nem megy, hívd segítségül az NLP módszereit, vagy tréningjeit, esetleg egy személyes tanácsadó segítségét.

Ezek után reális énképpel és önbecsüléssel indulhatsz neki, hogy megtaláld a párodat.

Köss új ismeretségeket! Szeresd az embereket!

Személyiségfejlesztés, stratégia, Köss új ismeretségeket

A munkahelyeden is kezdheted, például ebédidőben, vagy meghívhatod látásból már ismert kollegádat/kolleganődet egy kávéra, vagy sörre munka után.

De gyakorolhatsz az utcán is! Igen, ha gondot okoz, hogy idegeneket megszólíts, kezd azzal, hogy megkérdezed egy járókelőtől, hány óra van, vagy mikor ment el az előző busz, és hasonlók. Inkább fél órát keveregsz egy ismeretlen városban, minthogy megkérdezd, merre kell menni? Akkor itt az ideje, hogy változtass ezen! Hidd el, egy kedves mosoly a kérdés mellé – és kedves lesz a válasz is.
(Ha mégsem, az nem téged minősít. Kérdezz meg valaki mást – nem a te készülékedben volt a hiba!)

Ha már természetes számodra, hogy ismerősökkel, kollégákkal, vagy akár idegenekkel is szóba elegyedj, könnyebben fogsz szórakozóhelyen, interneten, kutyasétáltatás közben, a vonaton, vagy bárhol máshol ismerkedni – ellenkező neműekkel is.
 

Zárd le előző kapcsolatodat!

Ha csalódott és boldogtalan vagy előző kapcsolatod kudarca miatt, gondolj arra, hogy nincs kudarc, csak visszajelzés. Fogj egy darab papírt, és írd össze, mi minden volt szép az előző kapcsolatban, és mi nem stimmelt.
Vond le önmagad számára a tanulságot:
Eleve nem arra figyeltél a kapcsolat kezdetén, hogy mi a fontos számodra?
Nem, a megfelelő tényezők alapján döntöttél arról, hogy összeilletek-e?  
Esetleg valamelyik tényezőnek nagyobb jelentőségűnek bizonyult, mint eleinte gondoltad?
Esetleg időközben változtatok meg?

NLP, stratégia, előző kapcsolat lezárása

Írd le azt is, milyen szokásaidon, meggyőződéseiden változtatsz a jövőben.

Ha dühös vagy, gondolatban bocsáss meg partnerednek, és kérj tőle bocsánatot, ha megbántottad. Őrizd meg szép emlékként a kapcsolatban átélt jó dolgokat, és azt a tapasztalatot, amit általa szereztél, búcsúzz el a múltadnak ettől a darabjától, és lépj tovább.

Ha pedig még mindig úgy érzed, akármi történt is, hogy szereted, és visszavárod, bármily nagyot vétett is ellened, vagy ha próbálsz továbblépni, de minden új ismerősben csak a régi szerelmedet keresed, emlékeztesd magad, hogy nem ok nélkül lett vége a kapcsolatnak. Köszönd meg, ami jót, s szépet kaptál ettől a kapcsolattól, tedd be a „szép emlékek” nevű fiókba, búcsúzz el a múltadnak ettől a darabjától, és lépj tovább.

Amikor már úgy tudsz visszaemlékezni előző kapcsolatodra, hogy nem kelt benned sem erős pozitív, sem erős negatív érzelmeket, amikor már emlékké szelídült, akkor állsz csak késen az új kapcsolatra. Ehhez persze idő kell, kinek több, kinek kevesebb. Hagyj magadnak elegendő időt, ne ugorj fejest meggondolatlanul a következő kapcsolatba!

Légy vonzó!

Persze ismerkedni közben is érdemes – már csak azért is, hogy az ember ki ne jöjjön a gyakorlatból!:)

NLP, stratégia, légy vonzó

De csak lazán! Ne tegyél úgy, mintha az életed múlna azon, hogy aznap megtalálod-e az igazit! Hiszen szeretetreméltó vagy, szereted önmagadat, rendben van az önbecsülésed! Ha csak egy fél órás flört lesz a dologból – már megérte! Hiszen flörtölni (is)jó!

Egyszerűen csak ismerkedj, és érezd jól magad! Így azt sugárzod környezetednek:
” Itt egy szeretetre méltó nő/férfi, aki egyensúlyban van, aki egyedül is egész ember, de tudja, hogy boldog párkapcsolatban még szebb az élet, ezért nyitottan fogadja a közeledésemet.”

És, ha még az a bizonyos csillogás is megjelenni a szemedben, máris elkezdődhet az ismerkedés…

Jó kísérletezést, számodra hasznos változásokat, kívánok!

Dinnyés Márta
NLP mester

>