Bert Hellinger
Melocco Anna: A Hellinger féle családállításról
Tigrisnyuszi, sze, 01/12/2011 - 23:40Melocco T. Anna: A családállításról
„ Amilyen gyenge önmagában az egyes ember cselekedeteiben
a mindenható gondviselés akaratával szemben, olyan hatalmas, ha a gondviseléssel
összhangban cselekszik! Abban a pillanatban ráömlik az az erő, amely a világ
nagy eseményeit jellemzi csak.”
Peter Orban idézi : A Plútó, 75. oldalán.
Amikor először találkoztam ezzel a módszerrel, rögtön mélyvízben éreztem magam, ahol a víz sodrása olyan erős volt, hogy csak néha akartam levegőt venni és inkább a búvárkodás élményét élveztem. Lassan évek alatt átitatott az a mélységes alázat és tisztelet az igazság és az élet iránt, amit korábban csak pillanatokra éreztem. Elindultam és most már meg sem állok ezen az úton, amit most már a saját utamnak mondhatok. Ezt leginkább tanáromnak és lelki segítőmnek, Kövesdi Krisztinek köszönhetem, aki hat éve támogat és a hullámvölgyekben is mellettem állt.
A családállítás olyan út számomra, amit csak tapasztalat útján lehet továbbadni. A szabályok, amelyeket Hellinger felállított, a lélek törvényei, amelyeket nem lehet felülírni, csak megérteni és megtapasztalni. Azokra törvényekre gondolok, amik arról szólnak, hogy hol a helyem és ki vagyok, mit teszek, mi az én felelősségem, és mi nem.

- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2461 olvasás
Családállítás - Sorsmodellezés
Tigrisnyuszi, k, 01/25/2011 - 11:14
Sorsmodellezés – Családállítás
„Aki nem ismeri el és nem vállalja a kötődést, az kötésben marad!”
Wilfried Nelles: 57.o.

Minden ember életében előfordulnak olyan események, történések, reakciók, amelyekről nem tudja pontosan megállapítani, hogy miért pont azt tette, miért éppen úgy cselekedett vagy reagált. Néha esetleg úgy érzi, hogy mindent megtesz egy bizonyos ügy érdekében, az erőfeszítései mégis hiábavalóak. Vannak olyan minták, amelyek csak úgy ismétlődnek maguktól, pedig már körbejártunk minden lehetséges önismereti, spirituális lehetőséget, néha enyhülnek ezek a minták, de aztán, újból felütik fejüket ezek a régi minták, amik ki tudja honnan jönnek.
Bert Hellinger olyan világra szóló forradalmi módszert dolgozott ki, amely egy egészen új szemszögöt nyújt az emberek számára, hogy bepillanthassunk – később meg egy „Maradandó boldogságot„ elérve – egy olyan világba hív minket, ahol azt látjuk, amiben igazán élünk. Ez a mélyen transzba ejtő kifejezés azt rejti magában, hogy egy olyan térben találjuk magunkat, ahol a saját lelkünkben élő legfontosabb szereplőkkel találkozunk.
A teljesség igénye nélkül kiemelem azokat a módszereket, amelyek megelőzték a családfelállítás kidolgozását: NLP , Tranzakció-analizis, Gestalt-terápia. Virginia Satir-féle családszobor, Janov-féle primerterápia. Utoljára említem azt az első inspirációt, ami elindította Hellingert ezen az úton. Afrikában élt, mint missziós, ahol találkozott a zulukkal, akiknél megfigyelhette, hogyan gyógyítják egymást a törzsi közösségben. Gyógyításnál mindig összeülnek egy nagy körben, a klán egésze részt vesz az ilyen alkalmakkor. A legfontosabb az volt, ahogy csöndben nagyon figyeltek egymásra. Mi történik ilyenkor és mi az a hiedelem, ami itt megvalósul?
- Tovább olvasom a cikket
- 2054 olvasás
Melocco T. Anna
Tigrisnyuszi, k, 01/25/2011 - 10:46Melocco T. Anna
1974-ben születtem Budapesten Gyermekoromból fontos megemlítenem, hogy 3 óvodába, 3 általános iskolába és 3 középiskolába jártam. Így korán megtanultam alkalmazkodni ismeretlen környezetekhez. Érettségi után 1993-tól készülődtem pszichológia szakra, de másfél év múltán rájöttem, hogy a keleti gondolkodás és szemléletmód közelebb áll hozzám. Jelentkeztem a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára. Jógaoktatói szakon végeztem, és csak 2008-ban diplomáztam. 1998 óta tanítok jógát. Közben
- Tovább olvasom a cikket
- 439 olvasás
Dinnyés Márta: Mindenki a helyére! A patchwork-család rendje.
tibi, k, 08/18/2009 - 14:07
Az Univerzumban mindenütt rend uralkodik, a legnagyobbtól a legkisebbig, s ez a rend tartja fenn az egyensúlyt. Gondoljunk csak a világűrre, az egyes naprendszerekre, ahol a bolygók időtlen idők óta (de legalábbis az ősrobbanás óta) a megszokott rendben keringenek napjuk, a holdak pedig bolygóik körül.
Ugyanígy igaz ez a legkisebb rendszerekre is: az atomokban az atommag körül mini bolygóként keringenek (cikáznak?) az elektronok.
A rend az élőlények, világát is meghatározza: fű, fa, virág, s az állatok egymáshoz való viszonyát, alá- és fölérendeltségét a táplálkozási láncban.
Ha az egyensúly bármelyik ponton felborul, annak katasztrofális következményei lehetnek.
- 22 hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 6578 olvasás
Dinnyés Márta: Egyensúly a párkapcsolatban
tibi, k, 06/30/2009 - 11:23„Olyan ez, mint a járás. Megállunk, amikor megtartjuk az egyensúlyt, és amikor továbblépünk, folyamatosan elveszítjük, és újra megtaláljuk.”
Bert Hellinger

Minden emberi kapcsolatunkban előfordulhatnak viták, veszekedések, melyek során az egyik fél megbántja a másikat.
Ilyenkor nem könnyű továbblépni és újra megtalálni az egyensúlyt.
Ha a célunk a valódi kibékülés, akkor az ártatlannak nemcsak igényelni van joga
a jóvátételt és a másik megbánását, hanem kötelessége is azt kikövetelni. Különben
ő is vétkezik a bűnössel szemben. És a vétkes félnek nem csak kötelessége tettei
következményeinek viselése, hanem joga is.
Ez a jogok és kötelességek kiegyenlítődése, az adok-kapok egyensúlyának fenntartása érdekében, amit Hellinger természeti törvénynek tekint a szociális kapcsolatrendszerek keretén belül, minden fajta emberi kapcsolatban.
- 7 hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 6306 olvasás







del.icou.us