Fel

12 Hozzászólás

március 14, 2010

NLP, önismeret, metafora, léggömb, fel

Láttam egy filmből 15 percet, és nagyon megfogott. Úgyhogy megnéztem inkább az egészet.

Ez egy animációs film, a címe annyi, hogy “Fel”. (Az eredeti címe még rövidebb: “Up”)

Olyan kicsit ez a film, mint a zenék, amikkel néha találkozom, és magával ragadnak. A lelkemhez szól. Jót tesz nekem, szépnek látom.

Mi lehet jó egy filmben? A zene. A zene önmagában is jó lehet, s ha szerencsésen választják ki a vizuális élményhez, akkor kifejezetten ütős is tud lenni. Aztán maguk a képek: a képek nagyon szépek ebben a filmben. Aztán a sztori. Jó, ez egy animációs film, gyerekeknek, gondolom én, és valóban vicces, izgalmas, szórakoztató, mégis sokkal több van benne ennél.

A metaforák. Ezer színes léggömb, amely magával ragadhat egy házat is. Egy öreg fénykép, amely magában hordoz egy emberi életet minden örömével és fájdalmával együtt, egyetlen emlékbe örökítve, amelyet a szíved fölött hordhatsz. Egy apró jelvény, amely a vágyaidat, vagy épp emlékeidet jelképezi.

Ha a lelkednek jó egy film, akkor jó érzéseket kelt benned. Valahol találkozik az álmaiddal, az emlékeiddel, a vágyaiddal, s ez jó. Szeretem az ilyet. Örülök, hogy rátaláltam. Persze több ilyen film is van.

A film hivatalos weboldala.

Ja igen, és a kedvenc mondatom a filmből: “A tornác alatt bujkáltam, mert nagyon szeretlek”.

Neked van ilyen filmed, ami megnyugtat, vagy csak egyszerűen jól esik?

Szeretem!

Up, Fel animációs film
Up, Fel animációs film
Up, Fel animációs film
Up, Fel animációs film
Up, Fel animációs film
Up, Fel animációs film

About the author 

Tibi

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

  • Ah…valami baj lessz a szememmel. Valami nyüg van a könnycsatornáimmal.Délelőtt is csak úgy elromlott a zárja,most meg megint átenged….Az ének az esőben.

  • Szia Tibi,Bevallom, nem sokat tudtam a túzokról eddig.Sőt meglepődtem, hogy Magyarországon ilyen gyakori. A „magyar szaladár” : ) ahhoz képest, hogy milyen félénk madár, a mesében Russel-t nagyon hamar a bizalmába fogadta és a szívébe zárta.Jópofa volt, ahogy játszott a kis cserkésszel miután megismerkedtek.

  • Szia Orsi!Én is szeretek sokszor megnézni egy filmet. Ilyenkor az ember már kívülről tudja az összes szöveget, a hangsúlyt, mindent.Túzokos film :o) Tudtad, hogy:"Rendkívül óvatos madarak, nagyon nehéz túljárni az eszükön. Amit tapasztaltak, azt soha el nem felejtik s ha az rájok nézve kellemetlen volt, többé a legártatlanabb teremtésben sem bíznak.Valamennyi országban, ahol csak a túzok-félék előfordulnak, szenvedélyesen vadásszák őket, mert nagy óvatosságuk szinte kihívja az ember felsőbbségét."http://mek.niif.hu/03400/03408/html/1426.htmlTibi

  • Kedves Tibi, ezt a filmet én is nagyon szeretem, a 6 éves fiammal vagy már 30-szor megnéztük – nem vicc! Mi különben "Túzokos film" -nek hívjuk és előfordult, hogy este lefekvéskor felidéztük a vicces párbeszédeket, melyeket persze már fejből tudunk. Szép napot! Orsi

  • Mell Gipson-nal a " Mire gondolnak a nők". Az egészben a jó fordulatok és szituációk felráznak. Van benne minden. Alapjába véve imádom a vigjátékokat. Különösen az tetszik, hogy azt mutatja meg ami a valóságban van, minden körítés nélkül. És a végén az a jó, hogy a szakmai féltékenységét a lelki ismeret megszólalása, hogyan győzi le. Nagyon jól mutatja, hogy lehet megbocsátani inteligens módon. Mindenki elmondja a magáét és minden világossá válik. Az életben is kellenének az inteligens megoldások. Ezeket akár tanítani is lehetne, az iskolákban, hogy kielemezzenek filmeket ami a tanulságról és a jo megoldásokról is szólhatna.

  • Sziasztok!Köszi a hozzászólásokat!Jar Jar Binks tényleg jó, a "Békés harcos útját" láttám, jó volt, de a könyvet is elolvasnám szívesen. A Pretty Woman-re nem emlékszem, csak a zenéjére, de az jó! Tavasz, nyár, ősz, tél – sajnos ezt sem láttam.

  • Nekem a Tavasz, nyár, ősz, tél c. kínai film a kedvencem. Ha megnézed, megérted. A tv kétszer adta idáig, onnan vettem fel videóra. üdv. Nóra

  • ez nagyon durva flash volt számomra…én KK Európa legfiatalabb vezetői hálózatépítő csapatával dolgozom és nálunk ez egy alap film. Hiszen az igazán fontos álmokról, célokról és a kitartásról szól.Ahhoz, hogy mindezeket meg is tudja valósítani az ember elengedhetetlen film a "Békés harcos útja" Dan MillmanNézd meg MA!!!

  • Az én kedvenc filmem a Pretty woman. Mert annyira giccsesen limonádé szerűen csodálatos.Szeretem a happy end-re végződő limonádé filmeket. Olyan jó kedvem lesz tőlük. Ez is nagyon kedves, megható. Az ember elhiszi tőle, hogy az élet mégis csak szép, mindenből lehet minden, és minden megfordulhat. Talán az én életemben is. Szóval ezért.

  • Szia Tibi,eszembe jutott, milyen régen láttam a Star Wars… Jar-Jar Binks szövege mindig felvidított. Köszi

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >