véletlenül

Ez a "véletlen" is klassz magyar szó (nem úgy, mint pl. a "klassz", ami annyira nem klassz), mert akkor most egy olyan valamiről van szó, aminek én nem véltem a bekövetkezését, illetve olyan, aminek senki és semmi sem vélte a bekövetkezését, ezért vélés nélkül véletlen maradt? De ha ez valóban így van, akkor szerintem az egyáltalán nem véletlen. 

Ezen a hétvégén a csoporttal sokat beszéltünk a "véletlenekről", ráadásul egyik másik írásom is pont erről szólt, amivel foglalkoztam, (de jó lett ez az "egyik másik írásom", szóval: "az egyik", maradjunk ennyiben), és most arra gondoltam, írok valamit arról, hogy milyen baromi melegem van, de ekkor megszólalt egy zeneszám, amiről eszembe jutott egy levél, és még sok-sok minden, és végül eszembe jutott egy eset, ami nem csoda, ha arra gondolok, hogy  a hétvégi tanfolyamon hányszor kértem meg a csoport tagjait, hogy idézzenek fel egy kellemes élményt, talán ezért is jutottam el véletlenül egy saját régi kellemes emlékemhez épp az előbb. Ez számomra a varázslatos emlékek közé tartozik, tudod, amikor úgy érzed, megáll az idő, mert olyan jól érzed magad, hogy rájössz, nem számít már semmi, ha ez most itt tényleg a valóság, szóval teljesen logikusan boldog vagy. Voltál már így? 

Ami az eszembe jutott, az a gyerekekkel kapcsolatos, és így még jobb. Pár hónapja feküdtünk az ágyon két fiammal, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a jobb lábam összeért a nagyobb fiam lábával. S közben a másik fiam a szívemre hajtotta a buksi fejét. Igazából egy ilyen háromszögben feküdtünk, és hirtelen úgy éreztem magam, mint valami tölthető ceruzaelem, akit végre ráraktak a töltőre. Nem tudom, hogyan áramlik az ember testében az energia, én egyszerűen csak éreztem, ahogy valami összeköt bennünket, mármint fizikailag, mert amúgy nem okozott volna különösebb meglepetést. Ez viszont nagyon jó volt, érezhető, és kicsit olyan irreális, és épp ezért volt varázslatos, ők aludtak, és szólt a zene, és minden olyan nagyon-nagyon jó volt. A zene is nagyon jó volt, nem emlékszem pontosan melyik, de épp az előbb dobáltam be a lejátszóba egy csomó össze-vissza számot, és ami most épp szól, miközben ezeket a sorokat írom, hát megnéztem, és címe "Say Yes", az előadó pedig Elliott Smith, aki azok közé tartozik, akiket végtelen sokáig tudok hallgatni, a jövő héten pedig véletlenül épp a gyerekekről fogok írni, és az lesz a címe, hogy mondj igent, hát nem vicces? 

Hát nem, nem vicces. Ez kérlek nem vicces, hanem véletlen, és épp ez benne a legviccesebb. 

Tudom, ez szerintem is nagyon fárasztó volt. Cserébe küldöm a zenét. 

És tessék felidézni egy kellemes emléket. Legalább öt percig!