Voltál már olyan helyzetben életed során, amikor úgy érezted, valami nagyon nem jó, és senkitől sem kérhetsz segítséget, és már semerre sem tudsz továbbmenni? Mintha egy egyirányú zsákutcában járnál, amiben nem lehet megfordulni...
Nagyon sok levelet kapok olyan emberektől, akik úgy érzik, kilátástalan a helyzetük.
Hogy mitől válhat az élet kilátástalanná? Magad is elképzelheted, s talán te is voltál már ilyen helyzetben.
Talán öreg vagy, beteg vagy szegény. Talán magányos vagy, és csúnyának tartod magad. Talán adósságaid vannak, és munkanélküli vagy. Talán valami szerencsétlenség ért. Talán elvesztettél valakit, aki nagyon fontos volt a számodra. Talán úgy érzed, hogy egyedül vagy a világon, senkinek sem vagy fontos, senkire nem számíthatsz, és már a reményt is feladtad, mert már nem látsz kiutat. Az is lehet, hogy alapvetően mindened megvan, de egy ördögi szerkezet egy fogaskereke vagy csupán, amit nem lehet kivenni, mert akkor az egész életed darabokra hullik, hiszen éjt nappallá téve dolgozol, hogy megteremtsd az alapvető feltételeket, az alapvető feltételek azonban nem tesznek boldoggá, ami boldoggá tenne, azzal már nem tudsz foglalkozni. De akkor is elkaphat ez az érzés, ha félresikerült házasságod szürke napjaiban folyton az igaz szerelemről álmodsz – reménytelenül.
Sokszor a helyzet valóban komoly, az is előfordulhat azonban, hogy csak összejöttek a dolgok, és hamarosan magától megoldódik minden. Vannak átmeneti hullámvölgyek, és van az állandó mélyrepülés. Ha csak rossz hetünk van, azt viszonylag könnyen kiheverjük, hiszen előbb-utóbb úgyis kisüt a nap. Ha azonban úgy érzed, végleg zsákutcába kerültél, ahonnan már nincs visszaút, akkor alaposan össze kell kapnod magad, hogy a mélyrepülésből ismét a napfény felé fordíts a tekinteted.
De persze egy zsákutcában is jól elvan az ember, ha sikerül szépen berendezkedni ott. Mindenesetre csupán egyetlen esetben lényeges valamit megváltoztatnod: ha nem érzed magad jól.
Ha úgy érzed, az életed zátonyra futott, akkor a legfontosabb, és a legelső, amit meg KELL tenned, ha túl akarsz lenni a nehezén, az az elfogadás.
Az elfogadás egy különleges dolog, amire nem mindenki képes. Elfogadhatod önmagad, olyannak, amilyen vagy. Ez a személyes fejlődés alapköve, hozzátéve azt, hogy miután elfogadtad magad, a változás lesz a következő lépés. Elfogadhatod a másik embert is, és ez azt jelenti, hogy tisztelettel fordulsz felé, és nem akarod tűzzel-vassal meggyőzni arról, hogy nincs igaza. Miután elfogadtad őt olyannak, amilyen, már képes leszel őt a pozitív változás útjára terelni. Ez nem mindig sikerül, de az esetek többségében sikeres lehetsz.
Ha már jó ideje zsákutcában jársz, akkor azonban az elfogadás - amire szükséged van - azt jelenti: elfogadod azt, ami megváltoztathatatlan.
Elfogadod a múltat. Nézz hátra, és lásd a mögötted sorakozó éveket, azok minden örömét és fájdalmát, és akármi is történt, fogadd el, hiszen megváltoztatni már nem tudod. Az elmulasztott lehetőségek és a hibás döntések minden következményét fogadd el, még akkor is, ha ezekkel a következményekkel naponta szembesülsz. Hogy miért szükséges ez? Mert semmi értelme folyton azon rágódni, hogy valami miért történt meg a múltban. Előre kell nézni, ha előre akarsz haladni, különben folyton hasra esel.
Elfogadod a világnak azt a részét, amit nem tudsz megváltoztatni. Talán már nem akarsz elköltözni - fogadd el az otthonod. Talán már nem akarsz új párkapcsolatot - fogadd el a jelenlegit. Minden olyan dolgot, amit már nem akarsz megváltoztatni, egyszerűen fogadj el. Ha valamelyikkel nem tudsz kibékülni, akkor azt ne fogadd el, azt meg kell változtatnod. Nincs több kategória. A dolgok egy részét el kell fogadni, a többit meg kell változtatni. Ha ezt teszed, már kint is vagy a zsákutcából.
Ez persze csak a hozzáállás, szóval nem egy részletes "Hogyan hozzam rendbe az életemet?" leírás. Ha már minden megváltoztathatatlant elfogadtál, akkor munkához kell látnod, hogy a maradékot mind megváltoztasd. Ez pedig nem mindig egyszerű.
Ha nem a saját nyomorúságodra koncentrálsz, hanem egyszerűen más szemmel tekintesz magadra és a világra, akkor képes leszel megváltoztatni azokat a dolgokat is, amelyeket sokáig állandónak tartottál, adottnak. Hidd el nekem, a lehetetlen határai sokkal messzebb vannak attól, ahol jelenleg tartod őket.
Vannak az életnek nehéz pillanatai, de nincsenek bebetonozva. Nem kell folyton a vállunkon cipelni őket. Egyszerűen tedd le az útra, és menj tovább! És még valami: őrizd meg a humorérzékedet! :o)
"Apa egyszer azt mondta: mikor a padlón vagy, szedjél fel onnan valamit."
/Idézet az Üvegtigris című filmből/
Márti, így, így! :)Tibi, ugye?! 🙂
Zita, ha megértetted valamiről, hogy nem lehet rajta változtatni (mert nem is akarsz), akkor azt könnyű elfogadni, hiszen még logikus is :o) A gravitációt is könnyű elfogadni, bár a Holdon meg lehet változtatni… Ági, ez tényleg jó, hogy csak fölfelé lehet nézni! :)Márti, neked is igazad van! És odalent az embernek még a kreativitása is fokozódik :o)
Ági, egyetértek veled is! Az az egy biztos jó a gödör aljára kerülve, hogy más szemszögből látva a világot rögtön átértékelődnek a fenti dolgok. Az ember rájöhet például, hogy míg "odafent" volt, észre sem vette, milyen sok értékes ember van "idelent". Sem azt, mennyivel nagyobb a nyugalom itt lent, mint a streszes-hajtós-könyöklős-taposós fenti világban….És azt is megtapasztalhatja az ember, hogy mennyire jól tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez -vagy mennyire késztetik ezek a körülmények változtatásra. Még az is kiderülhet, hogy sokkal több vésztartalék-erőforrása van, mint valaha gondolta, s talán a gödörből kimászva még arra is lesz ereje, hogy a maga kedvére alakítsa ki új életét…
Néhány napja azt írta nekem egy barátom, hogy "a gödör aljáról való figyelésben az a jó, hogy onnan csak felfelé lehet nézni…" És tényleg. Ott fent pedig fény van, ami – ha jól szétnézünk, meglátjuk (ebben pedig jó segítség, ha elfogadtuk a tényt, hogy gödörben vagyunk) – megvilágítja a gödör oldalán lévő kiugró részeket és jobban látszanak a sötét bemélyedések is. Ezekbe kapaszkodva elkezdhetünk felfelé mászni. Aztán ahogy mászunk és mászunk, és egyszercsak megint felnézünk, a gödör széle már sokkal közelebb van, mint gondoltuk és a mászás egyre örömtelibb tevékenységgé válik. Lehet, hogy még abban a rosszban is valami jó, ha a gödör alján vagyunk? 🙂
Szia Tibi! Szuper volt ezt olvasni, köszönöm. Hogy lehet elfogadni? Ez csak egy döntés, érzések nélkül? Azt mondom hogy elfogadtam és akkor utána automatikusan nem zavar, mert amikor elkezdene zavarni, akkor emlékeztetem magam rá, hogy elfogadtam? 🙂 ez ennyire egyszerű volna? lehet, de akkor jobban bele kell másznom az NLP-be, mert ott minden változás könnyen megy… 😀