...egyszer lent.
Nah. Nem tudom én azt, hogy például a bioritmus az milyen ritmus, remélem, hogy bossanova. Nem feltétlenül az a nagyon latin, hanem valami ilyesmi:
Mert a bioritmus az valami olyasmi, hogy beírom a telefonomba (abba a kis okosba, egyem is meg a búráját), hogy mikor születtem, és akkor az kirajzolja grafikusan meg görbén, hogy milyen passzban vagyok emocionálisan, meg agyilag és még ráadásul fizikálisan is. És akkor lehet simogatni jobbra és balra, hogy előre lássam, mikor leszek a csúcson.
De nem is ezen gondolkodtam, hanem úgy általában, sőt, konkrétan egy bizonyos dologra vonatkoztatva. Például az írás. Hogy néha csak kellene, de nem megy, illetve nem az megy, aminek kellene. Viszont van, amikor meg nagyon megy, nem is kell nagyon akarni, csak leülni, és magától írnak az ujjaim. Mind a kettő, amit hozzávetőlegesen használok az íráshoz. Persze vakon jobb lenne, nem igazából vakon, mert úgy biztos nehéz, csak tíz ujjal.
És persze mindig vannak körülmények és belülmények. A belülmény, hogy most például olyan jó írni, a körülmény meg a Barbika, aki a hálótársam, és mozgolódik. És ha a mozgolódást önálló estté alakítja, akkor egyből nem fogok írni. De remélem, alszik tovább, mert egy csomót evett, és későn aludt el, és bár meleg van, egy ujjatlan badit adtam csak rá.
Jaj nem! Lecsúszott...
Érted ezt a képet? Nem lehet eléggé kitömni a lyukat az ágy mellett, mert ha akar, akkor belepasszintja a fenekét.
Most kibányásznám, de inkább mégsem, majd később.
Ahh, de mozog... Kihúztam. Kicsit nehezen jött ki. Erről most a répamese ugrott be, pedig egyedül húztam ki.
Persze mozgolódik.
Szóval ott tartottam, hogy vannak dolgok, amik néha jól mennek, néha meg nem.
És hogy ezt a körülmények okozzák (mint például a Barbika), vagy pedig a belülmények (mint például a Barbika).
Mert ugye egyszer fent, egyszer lent. Mint a Barbika.
Vagy köze van ennek az egésznek a csillagok állásához, meg a Barbika fekvéséhez, vagy az egész belülről fakad? Ezt mondd meg nekem, légy szíves.
Meg az emberek. Néha nagyon jól el lehet lenni az emberekkel, máskor meg az agyamra mennek.
Persze vannak emberek, akik sosem mennek az agyamra. Cserébe szerintem én megyek az ő agyukra.
Na most, ami nem megy, azt ne erőltessük szerintem. Hanem várjuk meg, amíg a hullámvasútunk a csúcsra ér, és akkor gyorsan csináljuk, mert hamarosan elindulunk lefelé. Vagyis ha valami nagyon jól megy, akkor gyerünk, csináld.
Ettől persze nem lettem okosabb. Én azt hiszem, a csillagok állnak valahogy folyton, és közben történnek a dolgok is, és a kettő együtt csinálja a kedvet meg a nem kedvet. Most a csillagok szuperül állnak, és a kiscsillag sem ébredt fel.
Valami mégis azt súgja, hogy most kell itt pontot tenni ennek az írásnak a végére. Belülről súgja egy hang. Kívülről meg a Barbika.
