Személyiségfejlesztés, NLP, önismeret, hét különleges szemüveg, nézőpontok

A szokások a legcsodálatosabb formái az emberi viselkedésnek. Különösebb tervezési munkálatok, fárasztó agyalások és megerőltető feladatok nélkül is bármilyen célt elérhetünk általuk. 

Ha például le akarsz fogyni, elegendő pár hasznos szokást felvenned, úgy mint elhagyni a cukrot a kávédból, eljárni egy Salsa Fitness Klub-ba és mondjuk lecserélni az autód kerékpárra. Pár hét, és máris jobban érzed magad a bőrödben, pár hónap, és olyan leszel, mint akit kicseréltek (pedig nem), pár év múlva pedig karcsú leszel és üde a nap minden percében. 

Ha a könyvedet akarod megírni, elegendő egy egyszerű szokáshoz tartani magad, például ahhoz, hogy minden nap megírsz három oldalt. Egy év múltán már egy 1095 oldalas könyv büszke szerzőjének tudhatod magad, sőt, szökőévben 1098!

Ha egy iskolát akarsz elvégezni, ismét csak pár hasznos szokásra lesz szükséged. Praktikus, ha bejársz az iskolába, és minden nap tanulsz két órát otthon is, s talán beiratkozhatsz egy szakörre, amit lehetőleg a vizsgáztató tanár vezet, így nála is bevágódhatsz.

Ugye, milyen nagyszerűek a szokások?

Amúgy nem. A szokások valójában az emberi viselkedés kegyetlen és rozsdás bilincsei. Anélkül, hogy észrevennéd, gúzsba kötnek, megfosztanak az önálló döntéstől, és elrejtik előled a valódi lehetőségeket.

Mindig ugyanakkor kelsz, ugyanazt csinálod reggel, ugyanazon az útvonalon mész a munkahelyedre, ugyanazt a munkát végezd, ugyanott vásárolsz, ugyanúgy nyomogatod a mobilod a buszon, ugyanúgy bámulod este a monitort, és a végén már azt hiszed, nem is lehet másképpen viselkedni.

Igazodsz a szabályokhoz, a rendelkezésekhez és a törvényekhez. Figyelembe veszed a lakószövetség, a nemzeti alaptanterv és a munkaköri leírás rendelkezéseit, hogy minél kevesebb konfliktusod adódjék a mindennapok során, és örülsz is annak, ha békén hagynak.

Nem szívesen hagyod el a komfortzónád biztos falait, nem zavarod fel az álló vizet, és járt utat járatlanért sosem adnál fel. A megszokások biztonságot nyújtó rácsai megnyugtatóan és hidegen simulnak markodba, és távol tartanak mindent tőled, ami izgalmas, színes és új.

Szerencsére azonban itt van a Mindennapi NLP hétindítója, amelyben ezúton szállítunk neked hét nagyszerű szemüveget. Ezek a szemüvegek nemcsakhogy szabadon választhatók, vagyis saját döntésed szerint határozhatod meg, hogy mikor és melyiket szeretnéd viselni, hanem - még ráadásul és mindezeken túl - teljesen ingyenesek is. 

Ez a hét szemüveg ugyanis csupán virtuális formában érhető el. Működésük idegrendszeri és vizuális alapokon nyugszik. Miután megismertél egy ilyen szemüveget, egyszerűen csak próbáld fel, és nézd meg, milyennek látod benne a világot. Ha tetszik, ha izgalmas, és szívesen viselnéd egy darabig a kiválasztott lencséket, akkor egyszerűen hagyd fent azokat, és folytasd a napodat.

Az új tapasztalatok talán mosolyt csalnak az arcodra, amelyet esetleg embertársaid nem értenek majd, hiszen nem látják rajtad a szemüveget. Ebben az esetben egyszerűen nézz a szemükbe, és mosolyogj tovább, és akkor majd azt gondolják, milyen kedves ember vagy. Így másoknak is szerezhetsz pár kellemes percet. S ha hülyének néznek, nos, akkor is.

A hét szemüveg tulajdonképpen hét nézőpont. Egy-egy nézőpont alapvetően határozza meg a világod. Eleve rendelkezel több ilyennel. 

Például ha legtöbbször azt tartod szem előtt a nap során, hogy hogyan tudnál minden elvárásnak megfelelni, akkor valószínűleg jól végzed a dolgod, és elégedettek veled a többiek. Ez az elvárás szemüvege.

Néhány ember folyton csak azt lesi, hogyan tudna kibújni a feladatok alól, és feltűnés nélkül ellébecolni az egész napot. Őket nem biztos, hogy ugyanúgy kedvelik, de legalább nincs sok dolguk.

Olyan is van, aki folyton csak a gyerekére gondol. Vélhetően jó szülő, de valószínűleg nem sokat törődik a saját személyes fejlődésével.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egyidejűleg több szűrőn keresztül szemléljük a világot. Mindezek a dolgok tudattalan folyamatok - voltak. Most azonban adok neked HÉT szemüveget, vagyis hét olyan nézőpontot, amelyet tudatosan is alkalmazhatsz a mindennapokban. Próbáld fel ezeket (lehetőleg ébredés után) (esetleg előtte), használd egy darabig őket (egy nap megfelelőnek tűnik), és üdvözöld örömmel a pozitív változást életedben.

1. A Fejlődés szemüvege

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, fejlődés

Ennek a szemüvegnek a lencséje kicsit olyan, mint a fényre sötétedő lencsék. Itt azonban nem a fény, hanem a fejlődés iránya az, ami megváltoztatja a lencsék színét. Ha fejlődés történik, a lencse zöld lesz, ha hanyatlás, akkor piros.

Az előfeltevés, hogy a dolgok folyamatosan változnak, semmi sem állandó. Amit állandónak érzékelünk, az valóban ide-oda változó értéket mutat, amely az idők folyamán állandónak tűnik.

Gondolj arra, hogy nem létezik stagnálás, csak hanyatlás és fejlődés van. Képzeld el, hogy felveszel egy szemüveget, amely a saját életedre fókuszálva jelzi ezt a változást. 

  • Ha például leülsz a Facebook elé, bepirosodik az üvege. 
  • Ha csinálsz egy felülést, zöldre vált. (Ha felülések közben Facebook-ozol, leesik.)
  • Ha a gyerekeddel játszol, zöld lesz.
  • Ha megöleled a párod, szintén zöld.
  • Ha rágyújtasz, piros.

Vedd fel reggel ezt a szemüveget, és a nap során tedd fel magadnak többször is ezeket a kérdéseket:

  • Vajon az, amit most teszek, javítja vagy rontja az életminőségemet?
  • Fejlődés ez vagy hanyatlás?
  • Jobb lesz tőle az életem, vagy rosszabb?

Ne légy maximalista, mert az csak egy illúzió, hogy mindig mindent jól csinálunk. De attól még törekedhetsz a folyamatos fejlődésre.

2. A Természet szemüvege

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, természet

Ez mindig zöld. Zöld a lencse és barna a keret, de létezik virágmintás vagy pillangós kerettel is, és más dizájnnal is kapható.

Ha ezt a szemüveget felveszed, akkor elsőként is az tudatosul benned, hogy emberi lény vagy. Ha a főnököd veszi fel, még benne is ez tudatosul. 

A második dolog, amit észrevehetsz, hogy a természet szülötte vagy. Akkor is életben maradnál, ha nem volna áram, internet és autóutak. Az életfunkcióid tökéletesen működnek akkor is, ha nincs adószámod, buszbérleted vagy dombornyomott bankkártyád.

A harmadik dolog, és innentől kezdve válik izgalmas viseletté ez a szemüveg, hogy ha természetesen viselkedsz, jobban fogod magad érezni a bőrödben. Ilyen szempontból egy kirándulás hasznosabb, mint egy autózás. Egy szem zöldborsót jobb elrágcsálni egy rágóguminál. A telefon simogatása cseppet sem oly természetes, mint az emberi szó.

Egy természetes mozdulattal igazítsd magadra reggel ezt a szemüveget, és nap közben tedd fel magadnak a következő kérdéseket különböző helyzetekben: 

  • Mennyire természetes az, amit épp teszek?
  • Vajon mit kellene fogyasztanom, hogy természetes legyen az étrendben?
  • Hogyan tudnék ebben a helyzetben kevésbé mesterkélten viselkedni, és ahelyett, hogy megjátszanám magam, önmagamat adni?

Törekedj a természetességre, mert alapvetően a természet része vagy.

3. Ego-lencse

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, ego

Az ego az én. Az ego-lencse nagyon sokat segít mindazoknak, akik alapból nem sokat törődnek önmagukkal. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy egyeseknek már rágyógyult a fejükre ez a lencse, nekik már felesleges újabb hasonló szemüveg. Bizonyos személyeken már csak komolyabb műtéti beavatkozással lehetne segíteni, hogy észrevegyék, más emberek is élnek ezen a bolygón rajtuk kívül. Nyilvánvalóan te nem tartozol közéjük. (Mármint a szóban forgó egoisták közé.)

Ez a szemüveg egy igen lényeges személyt helyez a tudatod középpontjába: Magadat. Ha ezen lencsék rajtad vannak, előtérbe kerülnek a saját érzéseid, céljaid, gondolataid. Ez az új nézőpont abban tud neked segíteni, hogy a saját személyes fejlődésedet tarthasd szem előtt. 

Nagyon fontos, hogy nem hordhatod állandóan ezt a szemüveget, hiszen akkor önző, egoista és undok alakká válnál. Hasznos lehet azonban néhány órára igenis keményen a fejedre tolni ezt a szemüveget, és csak magadra figyelni. 

Amikor ezeken a szűrőkön keresztül tekintesz a világra, akkor a következő kérdések foglalkoztassanak:

  • Mennyire vagyok összhangban én magam azzal, amit most teszek?
  • Ezek a saját céljaim, vagy csak másoknak akarok megfelelni?
  • Hogyan viselkedhetnék ebben a helyzetben úgy, hogy az a saját érdekeimet is szolgálhassa?

Engedj meg magadnak egy kis egészséges egoizmust, mert mindenkinek szüksége van erre.

4. Spiriutális szemüveg

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, spiritualitás

Ez a szemüveg olyan különleges lencsékkel rendelkezik, amelyek a halszem optikán is túltesznek. Igencsak széles látókörben tárják a szemed elé a világot. Összehasonlítva ezt a szemüveget az ego-lencsével, annak nagyjából a fordítottja.

Az elnevezése ne tévesszen meg. Nem láthatsz benne angyalokat, nem jósolhatsz kávézaccból és a buszon sem fogod látni az emberek auráját. Ehelyett egy sokkal tágabb nézőpontból tekinthetsz majd a világra, de miközben megpillanthatod majd az embereket, azt a közösséget, amiben élsz, a társadalmat, aminek a tagja vagy, akár a bolygót, amit Földnek hívunk és talán még annál is többet, valahol legbelül mindig ott leszel te magad is.

Ne viseld túl sokáig ezt a szemüveget, nehogy még itt elszállj nekem. De amikor felveszed, akkor add át magad annak a szélesebb látókörnek, amit biztosít, és tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Vajon jó helyen vagyok itt, ahol most vagyok?
  • Hogyan tudnék kiteljesedni ezen a helyen, és megtalálni az életfeladatomat?
  • Hogyan lehetnék részese valamely nagyobb egésznek, hogyan szolgálhatnék egy nálamnál nagyobb, jó ügyet?
  • Miképpen segíthetnék embertársaimnak?

Szükséged lehet erre a nézőpontra, hogy megtaláld azt magad körül és magadban, ami igazán fontos.

5. Kamera a falon

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, külső nézőpont

Ez egy fura szemüveg. Ha felveszed, nem a saját szemeddel fogod látni a környezetedet, hanem mindent kívülről vehetsz majd szemügyre. Magadat is. Mintha egy kamera lenne felszerelve a falra, amelyen keresztül magadat is megfigyelhetnéd. Mintha egy drón követne mindenhová, és rögzítené minden lépésed, tetteid és gondolataid is egyben.

Ne aggódj, mert a lényeg, hogy ha kívülről is látod önmagad, te vagy az, aki figyel. Más ebből nem érzékel semmit. Hogy mi értelme ennek? Nos, az NLP (Neuro-lingvisztikus prorgamozás) egyik leghasznosabb nézőpontja az ún. 3. számú nézőpont, egy semleges, de jóindulatú külső nézpontot ad. 

Az emberek benne vannak a problémáikban. Ha a problémán belül gondolkozol, és úgy keresed a megoldást, nem biztos, hogy megtalálhatod azt. Épp ezért mondják, hogy gondolkozz a dobozon kívül. Ha képes vagy meglátni kívülről önmagad, új lehetőségekre figyelhetsz fel.

Rövid időre érdemes felvenned ezt a szemüveget, és úgy feltenned az alábbi kérdéseket:

  • Milyennek látom magam így kívüről?
  • Most, hogy távol maradnak tőlem az érzelmek, s csak a tényekre figyelek, mi az, amit eddig nem vettem észre?
  • Milyen tanácsot adnék ennek az embernek, akit itt látok?
  • Hogyan tudnék neki segíteni?

Ne feledd, egy külső, semleges és jóindulatú megfigyelőként tekinthetsz magadra.

6. Hatékonyság

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, hatékonyság

A hatékonyság szemüvege a logikát, az ésszerű döntéseket és a kreaitivitást hozza fókuszba. Az emberek reggel annyira sietnek a munkába, hogy gyakran otthon felejtik józan paraszti eszüket, és hiába veszik észre a buszmegállóban, már lusták érte visszaszaladni.

A hatékonyság azt jelenti, hogy a lehető legrövidebb és legkellemesebb úton jutsz el a céljaidhoz. Az így felszabaduló energiát pedig ismét csak ésszerűen, hasznos és előremutató cselekedetekkel tudod kitölteni. Hatékony pedig nemcsak a munkádban lehetsz, hanem bármilyen más életterületen is. Sőt, ha a kreativitásod is felébreszted, akkor egyidejűleg lehetsz hatékony több életterületen.

Talán épp fényképeket kell készítened egy ingatlanról a munkádhoz, de ha kerékpárral mész és a gyereked is magaddal viszel, akkor egy egész légycsapatot üthetsz egy csapásra. Sportolsz, időt töltesz a gyerekeddel, és ki tudja, még mi mindent elintézhetsz közben, ami hasznos.

Ha magadra öltöd ezt a szemüveget, az alábbi kérdésekre érdemes összpontosítanod:

  • Hogyan szervezhetném a legügyesebben ezt a napomat?
  • Mi az, amit esetleg kihagyhatnék, hogy valami jobbat tegyek helyette?
  • Mi az, amit össze tudnék kötni valami mással?
  • Mi az, amit teljesen más módon kellene csinálnom?

Légy hatékony az élet minden területén, mert az eredményeid előbbre juttatnak.

7. Utolsó nap

Személyiségfejlesztés, NLP, hét különleges szemüveg, nézőpontok, utolsó nap

Ebben a lencsében sokan elérzékenyülnek, pedig nem ez a lényege. Az Utolsó nap szemüvege az előtted álló huszonnégy órára helyezi a fókuszodat olyan erősen, mintha utána már semmi sem várna rád.

Képzeld el, hogy már csak egy napod van hátra (és kérlek, felejts el minden tragikumot, hiszen ez csak egy játék), és gondolj arra, ha ilyen rövid időd volna, akkor vajon mi az, amit ebbe a drága idődbe beletennél? Mi az, ami igazán fontos? Mi az, amire sosem jutott időd, pedig kellett volna?

Az emberek hajlamosak elveszíteni a fókuszt a valóban értékes dolgokról. A gyerekükről, a családjukról, a vágyaikról, a valódi céljaikról. Nem csoda, hiszen az emberi élet szerencsére jó hosszú. Minek kapkodjuk el, ha jut idő bőven mindenre? De vajon tényleg jut? És tényleg hosszú az az idő, ami előttünk áll? És ha hosszú, miért is hagynánk a végére a legfontosabb teendőinket?

Csak a játék kedvéért told az orrodra ezt a különleges szemüveget, és tedd fel magadnak a kérdéseket:

  • Ha ez volna az utolsó nap az életemben, akkor mivel tölteném azt ki?
  • Mi az, amit ma mindenképpen megtennék?
  • Ki az a személy, akinek nem mondtam el valami nagyon fontosat?
  • Mi az, amit nagyon fontos elintéznem?

Nos, remélem, nem terheltem túl az idegrendszered ezzel az írással, és nem okoz látáskárosodást ez a sok új szemüveg. Használd őket bölcsen, a személyiségednek megfelelően, vagy játékosan válassz egyet a hét minden napjára.

Ha pedig van valami, amit vak egér módjára nem vettem volna észre, akkor a hozzászólások között oszd meg velem, örömmel látom a gondolataidat!

About the author 

Tibi

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

  • Kedves Tibi!
    Szuper írás, mint mindig. Nagyon kedvelem az írásaidat és a stílusodat. Csak egy aprócska észrevétel, remélem, elnézed nekem: 1098. (Szökőévben egy nappal több van.) ?
    További minden jót!

  • Drága Tibor! Megnevettettēl, hasznos és szórakoztató az írásod számomra köszönöm! .. kupon nélkül is… 🙂

  • Kedves Tibi!

    Ez nagyon tetszik, köszönöm. Imádom az írásaidat, és igyekszem alkalmazni is a tanításaikat.

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >