Kapd el a napot!

17 Hozzászólás

július 21, 2020

A képen látható ember (férfi avagy nő) a Napot tartja a lábával. Ügyesen egyensúlyozik vele, miközben ő maga fél lábon áll egy ferde alakzaton, amely akármi is lehet.

Ne aggódj, ez csak trükkfelvétel, mert a Nap sokkal messzebb van ám, de ez ne okozzon számodra csalódást, legfeljebb optikait, mert amíg a kép csupán illúzió, számodra igenis lehetséges elkapni a napot. Ehhez nincs szükséged másra, mint egy kis rugalmasságra, bátorságra, játékosságra - és a következő cikk elolvasására.

Ha te is el tudod kapni a napot, akkor jobban érzed majd magad a bőrödben, és összhangba kerülsz majd az Univerzummal, meg mindennel. Állati jó dolgot csinálhatsz, csak kapd el a napot.

Persze ez cseppet sem megszokott, mert hogy a csudában lehet elkapni egy napot, vagy "a" napot - de mindjárt elmondom. Először is leszögezem, a nap meg a Nap nem ugyanaz. Az előbbi huszonnégy órát jelent, az utóbbi egy égitest. A nap számodra ott kezdődik, hogy felébredsz, és elalvásnál végződik. Tehát javarészt az időd tudatos részére gondolok, ami jelen esetben kevesebb, mint huszonnégy óra.

Szokták mondani, hogy valaki elkapja a pillanatot. Ez már közismertebb mondás. Mindannyian tudjuk, hogy amikor valaki elkap egy pillanatot, akkor egy aprócska életképet, a valóság egy morzsasztikus töredékét örökíti meg vagy éli át. 

Nézd meg például ezt a képet:

A fotós elkapta a pillanatot, de ne ragadjunk le a fényképészen. Sokkal fontosabb ugyanis, hogy a képen látható ifjú hölgy ragadta meg  a pillanatban rejlő szépséget és lehetőséget, és csak állt, és egy csomó jó dolog történhetett vele, persze csak példának okáért az alábbiak:

  • átélhetett valamit, amit már nagyon régen nem érzett
  • felfrissülhetett  az esőtől
  • feltöltődhetett az élménytől
  • nevethetett
  • elengedhette az összes napi gondját
  • elhagyhatta a komfortzónáját
  • elhagyhatta a buszbérletét
  • bőrig ázhatott

Szerintem mindben van valami jó. 

Ehhez semmi másra nem volt szüksége, mint észrevenni, hogy a zuhogó esőben talán jobb csak állni, mint mondjuk

  • szaladni
  • elbújni
  • esernyőt nyitni
  • elszomorodni
  • a firzura miatt aggódni
  • borús belső párbeszédet folytatni
  • hasra esni

Ez nem azt jelenti, hogy neked is így kell majd állnod minden esős napon mostantól, különben is, ezzel csak a pillanatot kaphatnád el, de ennél sokkal többet is tehetsz:Kapd el az egész napot!

Minden pillanat

A napodba beletartozik minden pillanat, amit átélsz. Például az, hogy

  • ötödjére nyomod le reggel az ébresztőt
  • kortyolsz a kávédból
  • várod a buszt
  • kilépsz a liftből
  • kapsz egy emailt
  • észreveszel egy macskát
  • megvakarod az orrod
  • meglátsz egy biciklit
  • az öledbe ül a gyereked
  • a kutya eldugja a papucsod

Ezek persze mind közönséges (avagy mezei) események, nincsen bennük semmi pláne.

Azonban, ha akarod, mégis mindegyikben benne van a pláne, a lehetőség, a szépség, meg minden. Csupán észre kell venned azt, hogy milyen lehetőségeket látsz éppen, és milyeneket nem. Ez olyan fontos, hogy ide kell egy ikon.

Például a reggeli ébresztőre eszedbe juthat, hogy

  • még biztos van húsz perced
  • meg kellene nézni hány óra
  • ez most jó álom, folytatni akarod
  • nem fizetted be a csekket tegnap (a fene egye meg)
  • ma tutira kihagyod a reggel futást

És (eddig) nem jutott eszedbe, hogy akár most azonnal ki is nyithatnád a szemedet, és lehetnél szuperhatékony ma reggel, és végezhetnél tíz perccel hamarabb a reggeli teendőiddel, és így sétálhatnál egyet, elgondolkodhatnál az álmodon, vagy írhatnál a naplódba, ihatnál egy kávét egy reggelizőben, küldhetnél egy SMS-t valakinek, csinálhatnál ezer jó dolgot.

Minden egyes percben észreveheted, hogy mi az, amit épp csinálsz, és mi mást csinálhatnál HELYETTE

Hogy a buszon a telefonodat nyomkodd, vagy nézz ki az ablakon, esetleg barátságosan beszédbe elegyedj másokkal.

Vagy amikor az élet próbára tesz, és minden összejön, még az a rohadt csap is elromlik a konyhában, akkor csendben dühöngesz magadban, és csak a tévét lesed már - vagy ehelyett összekapod magad, mindent elintézel legjobb tudásod szerint, és mész tovább.

Vagy amikor a felét sem intézted el annak, amit el akartál, és emiatt este emészted magad - de inkább úgy döntesz, hogy megdicséred magad, mert így is sokat elintéztél, és olvasol egy félórát.

Amikor kapsz egy levelet, amire nem válaszolsz - pedig egy percbe se telne. Amikor félsz valamit kipróbálni, ami nem is különösebben veszélyes.
Amikor igent mondasz nem helyett, vagy nemet igen helyett.
Amikor írhatnál egy hozzászólást, de nem teszed.

Tudom, hogy az életünk sokunknak meglehetősen monoton és szürke, így nem sziporkázhat egész nap belőlünk az optimizmus és a kreativitás. De erre nincs is szükség, elegendő csupán néhány lehetőséget megragadni a napod során, egy kicsit másképpen viselkedni, mint egyébként, és új dolgokat csinálni.

Hogyan csináld?

Ahogy telik napod, néha állj meg egy percre, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon ebben a teljesen átlagos élethelyzetben, amiben éppen itt vagy, mit is csinálhatnál másképpen. És egyszer-kétszer csináld is másképpen.

Mondj igent, mondj nemet, vagy ne mondj semmit, csak menj ki az esőbe. Utóbbit, kérlek, napos időben ne próbáld meg. Bár teljesen veszélytelen, de nem fog sikerülni.

Most, hogy már mindezt felfedtem előtted, nincs is más hátra, minthogy összhangba kerüljünk az Univerzummal. Én már el is kezdtem. Remélem nem veszi zokon. 

About the author 

Tibi

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren!

__CONFIG_colors_palette__{"active_palette":0,"config":{"colors":{"62516":{"name":"Main Accent","parent":-1}},"gradients":[]},"palettes":[{"name":"Default Palette","value":{"colors":{"62516":{"val":"var(--tcb-skin-color-0)"}},"gradients":[]},"original":{"colors":{"62516":{"val":"rgb(19, 114, 211)","hsl":{"h":210,"s":0.83,"l":0.45}}},"gradients":[]}}]}__CONFIG_colors_palette__
__CONFIG_colors_palette__{"active_palette":0,"config":{"colors":{"89b00":{"name":"Main Accent","parent":-1},"f4f63":{"name":"Accent Dark","parent":"89b00","lock":{"saturation":1}}},"gradients":[]},"palettes":[{"name":"Default","value":{"colors":{"89b00":{"val":"var(--tcb-skin-color-0)"},"f4f63":{"val":"rgb(28, 40, 49)","hsl_parent_dependency":{"h":206,"l":0.15,"s":0.27}}},"gradients":[]},"original":{"colors":{"89b00":{"val":"rgb(19, 114, 211)","hsl":{"h":210,"s":0.83,"l":0.45,"a":1}},"f4f63":{"val":"rgb(12, 17, 21)","hsl_parent_dependency":{"h":206,"s":0.27,"l":0.06,"a":1}}},"gradients":[]}}]}__CONFIG_colors_palette__
Előző bejegyzés
__CONFIG_colors_palette__{"active_palette":0,"config":{"colors":{"89b00":{"name":"Main Accent","parent":-1},"f4f63":{"name":"Accent Dark","parent":"89b00","lock":{"saturation":1}}},"gradients":[]},"palettes":[{"name":"Default","value":{"colors":{"89b00":{"val":"var(--tcb-skin-color-0)"},"f4f63":{"val":"rgb(28, 40, 49)","hsl_parent_dependency":{"h":206,"l":0.15,"s":0.27}}},"gradients":[]},"original":{"colors":{"89b00":{"val":"rgb(19, 114, 211)","hsl":{"h":210,"s":0.83,"l":0.45,"a":1}},"f4f63":{"val":"rgb(12, 17, 21)","hsl_parent_dependency":{"h":206,"s":0.27,"l":0.06,"a":1}}},"gradients":[]}}]}__CONFIG_colors_palette__
Következő bejegyzés
  • Kedves Tibi ! Elkapni a napot ,a pillanatot ,az lehet egy csoda ! Ahogy írtál róla , nekem egy csoda nap.
    Köszönöm !

  • Volna kedvem…..
    Többet szeretnék tudni!
    Nem mondok semmit , csak kimegyek az esőbe , összhangba kerülni az Univerzummal.

  • Szia Tibi! Írhatnék egy hozzászólást, tehát megteszem! 🙂 Nagyon jókat vigyorogtam már megint, mint mindig az írásaidon. Nagyon jólesett. 🙂 Én is igyekszem minél többször összhangba kerülni az Univerzummal, de azt hiszem, hogyha néha emlékeztet valaki, hogy hogyan is lenne jó, vagy még jobb, vagy mindezt hatékonyabban csinálni, az sosem árt. Ezért, most, hogy összeszedted a lehetséges ötleteket egy csokorba, így remélem egy ideig tudatosabb leszek a napomra… Nagyon köszönöm! 🙂

    • Ági, milyen jó, hogy megragadod a lehetőségeket! Örülök, hogy megosztottad velem a gondolataidat, szerintem az Univerzum is örül neki. 🙂

  • Már megint nagyot alkottál… És nagyon elgondolkodtató volt számomra…. annyi mindent észre vehetünk egy nap , annyi pillanatot meg lehet ragadni egy átlagos , szürkének érzett napon , aztán csak ráébredünk , hogy nem is szürke , hanem telis-tele van a napunk színekkel , illatokkal , hangokkal.. Csak meg kell állnunk körbe nézni , elcsitulni , meghallani , megérezni , meglátni dolgokat. Köszi az élményt , máris szebb a napom 🙂

  • Zseniális humor! Kedves Tibi, köszi! Pár pillanatra tuti összhangban voltam most az univerzummal!

  • Rendszeresen Carpdosom a Diemet is meg a Solist is. De nem árt, ha erre felhívja valaki a figyelmemet olykor!

  • Sziasztok!
    Az eltolódott ivararány szépítése végett én is hozzászólok:
    Tibi,
    köszönöm a bejegyzést, magam is ezen morfondíroztam!

    Üdv,
    Kristóf

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >