március 25

2 hozzászólás

Varázsold szebbé a napjaid!

március 25, 2021


Néha magam is meglepődöm a gyerekeimen. A Bogi meg a Barbi mindig is nagyon kreatívak voltak. Imádnak alkotni, rajzolni, festeni, sőt, fúrni és faragni is és vésni, kalapácsolni. És szerencsére ültetni, locsolni, virágokat ápolni.

Kedvenc tavaszi-nyári elfoglaltságuk a bodobács tartás. A bodobácsoknak igen kedves nevük van. Valójában Verőköltő bodobácsnak hívják őket, amit nem szívesen használnak, talán azért, mert igazából nem is a bodobácsok, hanem a poloskák családjába tartoznak.

Ugyanakkor ne ítéljük el őket, mert igazán rendesen viselkednek. Például nem csípnek, és még csak nem is büdösek. Természetük szerint rendkívül erős a közösségi érzés bennünk, szeretik a napot, örömmel mászkálnak a falakon.

Én úgy tapasztalom, hogy az egyik legjobb tulajdonságuk, hogy megadóan tűrik a viszontagságokat.

A Bogi meg a Barbi nagyjából reggel nyolctól este tízig képes bodobácsokkal foglalkozni. Az első a begyűjtés: alsó hangon három bogárra van szükség, amelyeknek legtöbbször három különféle nevet adnak: Bo, Do és Bács. Amikor mindhármat befogták, egy ideig a kezükön másztatják őket, miközben felépítik, elkészítik a lakhelyüket. Ez lehet kicsiny doboz megfelelően lefedve – a fedő minden esetben cellux-szal rögzítve –, és természetesen apró lyukakkal ellátva, hogy így biztosítsák a kellő szellőzést.

Ezt követi a különféle eszközök és bútordarabok elkészítése. Csúszda, mászóka, etető és itató, és ami még az eszükbe jut.

Ezután a napi program összeállítása következik papíron. Reggeli, ebéd, vacsora, sétáltatás, éneklés, és vízi kaland. Utóbbihoz fakéregből készített apró hajók is szükségesek, természetesen cellux-szal rögzítve, s az esővízgyűjtőhordóban tengerre bocsájtva.

Ajaj, nem is akartam írni a bodobácsokról. Hanem arról, mennyi mindent tanulhatunk a kicsiktől.

Tehát:

A fenti képen látható annak a könyvnek a címlapja, amelyet tegnap este készítettek. A címe: "Varázsold szebé a napjaid". Már mondtam nekik, hogy a szebbé az két bé, de már nem fért ki. Bocsássuk meg nekik az ilyen hibákat, hiszen még csak elsősök, és nem tanultak minden betűt, de imádnak írni és olvasni.

Ezen is elmélázhatnánk. Megdöbbentő hírrel szolgálhatok ugyanis: Szeretnek iskolába járni. Sőt, egyenesen rajonganak érte. Ez nem megszokott jelenség, ugye? Pedig a titok rendkívül egyszerű. Olyan tanárnénik kellenek hozzá, akik elsősorban jó emberek, másodsorban jó tanárnénik. E kettő tulajdonság javarészt ritka manapság. Nálunk a tanárnénik szeretik a gyerekeket, és kedvesek velük. Ilyen egyszerű az iskolaszeretés receptje.

A fenébe, nem is erről akartam írni.

Hanem arról a könyvről, amely készülőben van. Milyen érdekes, hogy én is pont ezen fáradozom: Szeretném szebbé varázsolni az emberek napját. A legtöbb programomnak, tanfolyamomnak, könyvemnek és akármicsodámnak pont ez a lényege. A legutóbbi programom, a 21 pozitív nap pont erről szól. Ők ezt nem tudták, mégis egy ilyen könyvet készítenek.

Betekintést engedtek nekem a műbe, így kiszivárogtatok pár részletet:

"A tészta jobb lesz, ha nyugodtan és örömmel gyúrod."

"A kébzeleted segítségével bármit megépíthec." (A "kreatív" c, fejezetből)

"Nem tanácsos kicsi dolgokba ültetni, mert a mag vagy csíra nem tud kifejlődni." valamint "Ne egyél meg semien gombát, ha nem tudod, hogy ehető e" (A "természet" fejezetből.)

És egy praktikus tudnivaló: "Mi kell a tűzhöz? 1. hő 2. óxigén 3. éghető anyag."

Azt mondják, ez lesz a leghosszabb könyv, amit eddig írtak (van már bőven, egész sorozat is).

Nos, amiről IGAZÁBÓL írni akartam, hogy érezd magad motiváltnak, és még ma varázsold szebbé a napjaid.

Mi kell hozzá?

  • pozitív gondolkodás
  • néminemű derű
  • csipetnyi humor
  • játékosság
  • belemerülés a jó dolgokba
  • a gondok elengedése (s ha fogva tartanád, a gondnok elengedése is)
  • nyugalom és béke

Ránk fér egy kis varázslás. Remélem, most, hogy a végére értél, már érzed magadban te is a varázserődet.

Használd!

Tibi

A szerzőről

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren!

Ez is érdekelhet:

Az ismeretlenben
NLP kezdőknek
7 hely a világban, ahol mindig nyugalomra lelhetsz
  • Nagyon klasszak a kislányok, és nagyon kreatívak, én is szívesen tanulnék Tőlük! Tényleg nagyon jó dolog a gyerekektől tanulni! De a 21 pozitív nap programja is nagyon tetszik, én is bekapcsolódtam ebbe és végig is csináltam eddig! Sok jó ötletet adott a kikapcsolódáshoz; hasznos, ötletes és humoros is!

    • Köszönöm, kedves Zsuzsanna, és örülök, hogy velünk tartasz a 21 pozitív napban! 🙂

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >