A tanulással kapcsolatos tévhiedelmek egyik legmakacsabb csoportja az életkorhoz kötődik. „Már nem fog az agyam.” „Elfáradtak az agysejtjeim.”
Meglehetősen sajátos elképzelés, hogy az idő előrehaladtával egyre jobban „elromlunk” és alkalmatlanná válunk mindenfélére. Árulkodók a mechanikus hasonlatok, amelyeket e meggyőződés csapdájába esett áldozatok mondanak, akiknek „elkopnak az ízületei” meg „berozsdásodnak a csontjai”. Kíváncsi vagyok, melyik kocsi karosszériája gyógyul be önerőből, mint a mi bőrünk. Az eltört fogaskerék nem javítja meg magát, de a csontunk magától összeforr. Láttál már varrógépet, amelyik esztergává alakította át magát? Az ember bezzeg élete folyamán többször is képes teljesen másfajta dologba fogni. Vajon éppen a legrugalmasabb, legváltozékonyabb részünk, az idegrendszerünk „dögölne be”, ahogyan halad az idő?
Egyébként még a tárgyakra sem mindig vonatkozik az általánosítás, miszerint valami minél régebbi, annál hitványabb. A festmények, aranyékszerek valahogy mentesülnek eme nagyszerű következtetés érvénye alól. Ó, ez a kódex még Mátyás király könyvtárából származik. Régi vacak, nem ér semmit! Minél korábbra nyúlik vissza egy ország történelme, annál fejlettebbnek tartják a népét. De az egyéneknél a fordítottját feltételezik.
Természetesen az ember az idő előrehaladtával csakugyan változik. Remélem, sokmindenben az előnyére! Minden életkornak megvannak a maga sajátos pozitív vonásai, amelyeket a mai fiatalságkultusz miatt nem mindig veszünk észre. Pedig az ifjúkori hamvasságért, szépségért, robbanékony energiáért cserébe éppen a szellemi tér kínál gyarapodási lehetőséget.
Noha a fiatal kort követő testi-lelki szétmenés nem szükségszerű, valóban gyakori. Ennek az oka nem annyira az idő vasfogában rejlik, mint abban, ahogyan magunkkal bánunk. Amikor valaki egy fél életen át alkalmatlan dolgokat művel a testével, a gondolataival, az érzelmeivel, utána nyilván nem lesz mennyei állapotban. Aki évtizedeken keresztül halmozza magában a keserűséget, ne lepődjön meg, ha epeműtétre lesz szüksége! Hasonlóképpen, ha harminc éve ugyanabban a néhány gondolati csatornában keringtünk, nem csoda, ha előszörre nem megy úgy az új ismeretek befogadása, mint hajdanán. Amikor újra használni szeretnénk a hosszú ideje a fészerben tartott agyunkat, valószínűleg előbb be kell hoznunk a szobába, leporolnunk, s kissé megmasszíroznunk, hogy visszatérjen bele az élet. Meg felfedeznünk, hogy miben is működünk másként negyven, hatvan vagy nyolcvan évesen, mint húszévesen. Milyen gátlásokat haladtunk meg azóta? Hogyan éleszthetjük fel a régi frissességünket? Mit szükséges más képességekkel helyettesíteni? Hogyan tudjuk felhasználni a tapasztalatainkat? Miben vagyunk ügyesebbek?
Noha a kor jó kibúvó lehet, ha igazán őszinték vagyunk magunkkal, be kell ismernünk: nem azért nem tudunk tanulni, mert már nem vagyunk elég fiatalok. Fordítva annál inkább igaz: azért (is) érdemes új dolgokat elsajátítanunk, hogy szellemileg fiatalok maradhassunk.
Murányi Péter