A boldogságról írni nem túl egyszerű, mert sokszor azt sem tudjuk, mit jelent maga a szó, ráadásul igen komoly tanulmányok születtek már ezen a téren. Gondoljunk csak Csíkszentmihályi Mihály “Flow” című könyvére!
Ettől függetlenül a boldogságról igenis lehet beszélni, hiszen mindannyian különbözőképpen éljük meg azt, vagy annak a hiányát.
Pénz, paripa, fegyver
A boldogság sokak fejében összefügg a pénzzel. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen a pénz egy eléggé univerzális erőforrás, kevés dolgot találhatunk, ahol nem tud segíteni. Egészségesen élni, gyereket nevelni, harmonikus párkapcsolatot kiépíteni is könnyebb, ha van miből. A pénz nem boldogít? Dehogynem. Engem boldogít, akárki akármit mond is. Inkább úgy mondanám, a pénz önmagában nem tesz boldoggá.
Egy rakás pénz nem oldja meg minden gondom, de azért szívesen elboldogítgatnám magam néhány millióval.
Hajthatunk így menő cuccokra, aggathatunk vaskos aranyláncot a nyakunkba, járhatunk merdzsóval, ha megtehetjük, és jól esik. Az anyagi javak hozzásegíthetnek a boldogsághoz. Vannak persze elborult esetek, mert a pénz nem minden, csak valami, de ha azt a valamit megfelelően használjuk, akkor pozitív módon befolyásolhatjuk életünk minőségét, egyúttal személyiségünket is. Az viszont igaz, hogy kell más is. A pénz nem elég a boldogsághoz.
Képes vagy boldog lenni?
Igazi boldogsághoz juthatunk, ha használjuk képességeinket.
A tespedés, unalom, fásultság kifejezetten személyiségromboló, boldogságtalanító állapot. Tűzzünk hát ki magunk elé olyan célokat, amelyek már-már meghaladják erőnket és teljesítőképességünket. Hajtsunk, küzdjünk, feszítsük pattanásig a húrt, s használjuk közben a képességeinket. Miközben meglévő képességeinket maximumon pörgetjük, újabb részképességek és képességek épülnek ki, egyre összetettebb cselekvéseket tudunk majd megtenni. Nem másokat kell legyőznöd, önmagaddal szemben bizonyítsd, hogy állod a sarat, nem ijedsz meg a saját árnyékodtól, és ha úgy adódik, oda tudod magadat tenni annyira, hogy akármi történjék is, te nem jössz zavarba. Így amikor egy húzós nap vagy hét után hullafáradtan, lestrapálva bezuhansz a karosszékedbe, ne csodálkozz, ha elönt az elégedettség érzése, amelyet nevezhetünk boldogságnak is.
Belemerülés
A boldogság tehát egy elérhető valami. Ha tudatosan küzdesz érte, közelebb kerülhetsz hozzá, s rövidebb-hosszabb ideig megtapasztalhatod. Ugyanakkor a célként kitűzött boldogságon túl átélheted azt, mint egyszerű állapotot is. Amikor a kertedben állsz, érzed a nap melegét az arcodon, a szél bebújik az inged alá, és hallgatod a madarak énekét, akkor is lehetsz boldog. Boldoggá tehet az, ha meghallgatod kedvenc albumod, belemerülsz egy jó könyvbe vagy játszol a gyerekeddel. A boldogság, mint állapot minden pillanatban elérhető a számodra, hiszen az egész világodat a saját nézőpontod határozza meg. Ha képes vagy meglátni mindenben a szépet, a jót, békét, nyugalmat, egyszerűséget vagy tisztaságot, boldog perceket vagy pillanatokat élhetsz át, s ez sokkal kevésbé tudatos, mint a célként kitűzött boldogság. Ha erre képes vagy, a pénz okozhat még örömöt, de a hiánya nem jelent majd szenvedést vagy nélkülözést a számodra. A világ legszegényebb régióiban élők sokszor boldogabbak, mint a civilizáció agyontápolt, túlpörgetett, haszonra, népszerűségre vagy hatalomra kiélezett-kiéhezett törtetői.
Volt, nincs…
Ambrose Bierce egyik novellájában nagyszerűen rávilágít a boldogság állapota és a tudatosan hajszolt boldogság ellentmondására. Írása a hegyekben élő magányos pásztorról szól, akinek “gondolatai tiszták és derűsek voltak, mert élete egyszerű volt, és lelke nagyravágyás nélkül való.” Amikor azonban olyan kérdések kezdik el foglalkoztatni, ki is ő valójában, mi végre jött e világra, gondolatai sötétté és gondterhessé válnak. Így jelenik meg előtte egy gyönyörű leány, aki azonnal elvarázsolja és magával ragadja az ifjú pásztort. Amikor azonban kérdéseket tesz fel a lánynak, és ígéretek akar tőle, hogy mindig együtt maradnak, az rögtön eltűnik.
Bierce szerint a Boldogság:
“…önfejű, mert olyan feltételeket szab, amelyeknek nem tud eleget tenni
az ember, és az eltévelyedőt távozásával bünteti. Mindig váratlanul érkezik,
s faggatni nem szabad. A kíváncsiság egyetlen megnyilvánulása, a kétkedés egyetlen jele, a bizalmatlanság egyetlen szava, s már el is tűnt!”
Örülj hát neki, ha megtalálod a boldogságot, de ne légy mohó vagy követelőző! Becsüld meg a boldog perceket, mert sosem tudhatod, meddig tartanak. S ha mégis megtalálod az örök boldogság receptjét, kérlek, ne habozz egy percig sem, oszd meg velem!
A Pozitív Gondolkodás 2012. júniusi számában megjelent írás