Hóhahó

6 Hozzászólás

január 31, 2010

NLP, önismeret. személyiségfejlesztés, hóhahó

A hó – ha hó van – megint csak azok közé a dolgok közé tartozik, aminek a milyenségét a nézőpontunk határozza meg. Lehet öröm, és bánat. Önfeledt játék és halálos veszedelem. 

Mert most akkora nagy hó lett itt mindenfelé, hogy a lépcső előtt is elsüllyedhetünk, hiába seperjük el többször nap közben. 

Volt egy hosszabb időszak az életemben, amikor nap mint nap hosszabb utat tettem meg autóval, s akkor nem igazán szerettem a havat. Egyszer néhány napra elszigetelődtünk a külvilágtól. Na nem volt olyan vészes, szánkóval el tudtunk menni a boltba, csupán az autóval nem lehetett kijutni az utcánkból. Végiglapátoltam az egész utcát egy nap alatt, hogy másnap folytathassam a következővel, de másnapra ugyanúgy behavazódott, s arra gondoltam, felesleges harcba szállnom a természettel, inkább otthon maradunk, amíg valaki ki nem ás bennünket. Addig se munka, se iskola, se óvoda, se semmi. 

Pár nap múlva jött is valami nagy autó, s két perc alatt végigtúrta az utcánkat - aztán a többit is.

Jó volt az a pár nap. Akkor még cserépkályhával fűtöttünk, s mindig jó meleg volt odabent. Odakint a fehér hó, s semmi más. Mivel egy üdülőtelepen éltünk, senki sem lakott ott rajtunk kívül. Egy kis elszigetelődés a nagyvilágtól. 

Volt már hasonlóban részed?

About the author 

Tibi

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

  • Köszönöm ezt a hozzászólást is, valahogy úgy érzem, nem csak a hóról van szó, amikor azt írod, nincs számodra leküzdhetetlen akadály. :o)

  • Kb.15 évvel ezelőtt még Erdélyben éltem. Munkám által napi két- háromszáz km utaztam. Sokkal gyakoribb volt a havazás, mint mostanában. Arról nem is beszélve, hogy ott és akkor hótolónak nyoma sem volt. Mi autósok tapostunk utat magunknak. Mentünk, tettük a dolgunk, nem panaszkodtunk és nem létezett legyőzhetetlen akadály.Teltek az évek, ritkábbak lettek a havazások, és életemet kikezdte a kétség, az önbizalom hiány, a félelem és jól le is telepedett bennem.Törökbálintra költöztünk, nyaraló övezetbe és hát itt sem jellemző, hogy a hókotró felénk jár.Adta a természet a havat, néha alig pár centiset és én nem mertem autóba ülni. Féltem. Mitől is? Akkor nem kérdeztem meg magamtól.Idén megkérdeztem!!!Végre, megint nincs számomra leküzdhetetlen akadály. Most ebben a hóesésben, büszkén és bátran autózom. Néha meg kell tolni az autót, vagy többször neki kell rugaszkodni az elindulásnak de mindig sikerül :), mert nem adom fel.

  • Van ám különbség a városi és a falusi élet között. Bár falusit még sosem éltem:)

  • Szia Tibi és a Többiek! Nekem minden havas télen van ilyen élményem, mert én Budatétényben lakom egy számozott utcában és ott nincs aszfalt még mindig, csaf föld és kő és puklik jobbra-balra.. Ezért, ha szárazság van, akkor nagy a por, ha eső, akkor nagy a sár, ha hó, akkor csak a mi utcánkból nem lehet ki és csak a mi utcánkba nem lehet behajtani. Ha sok hó esik, akkor csak összkerekes kocsival érdemes följönni, emelkedő és lejtő egyszerre, ha lejárják és tükörjéggé fagy, akkor azért nem érdemes rajtá kisérletezni. Most volt ilyen szombaton, hogy egész nap lapátoltuk a havat, vasárnap nem tudtam suliba menni a városba, mert reménytelen volt, csak gyalog lehetett menni. Amíg Skodám volt, (a régi 120 L), nem is használtam télen. Erre mondják: -Te hiszel a világ végében? -Hogyne hinnék, hiszen ott lakom…Viszont gyönyörű ilyenkor a táj , olyan, mint egy hegyvidéki üdülőhely, jó sétákat lehet tenni. Tavasztól őszig pedig csodálatos!34 évig laktam a belvárosban, de semmi pénzért nem mennék már vissza, pedig szép helyen laktam, a Margitszigettel szemben.

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >