erdei pihenő

Ez e bejegyzés kiérdemelte a fárasztó címkét. 

Kezembe akadtak, de inkább a szemembe, szóval belefutottam néhány hetes fényképekbe, és megtaláltam ezt a padocskát az egyiken. Ezt ni, ami itt van a képen. Én csináltam! Ritkán fényképezek, de legalább rosszul. Ez a kép itt amúgy szerintem elég jól sikerült. A gyerekekkel elmentünk sétálni Balatonföldváron, és egy érdekes erdei útra bukkantunk, amiben ilyen padok voltak. Amikor megláttam, rögtön be is raktam a szívem csücskébe a tücskök mellé. Volt valami különös is abban az erdőben akkor, rajtunk kívül egyetlen lélek sem járt arra, és sok pad, házikó, tábla és hasonló volt benne, de mind olyannak tűntek, mintha ezer éves álomba zuhantak volna. Ütöttek, kopottak, magányosak voltak, mohával benőttek, fény-árnyék játékában táncolók és pókhálósak, s mindegyikbe szerelmespárok vésték bele nevüket. Egyszóval szívet melengető, gyönyörű padocskák voltak! Tudod, ez lehet egy jelkép is. Egy pad valahol, ami egy nagyon szép helyen van, s hosszú éveken át vár rád, amelyre majd egyszer ráülhetsz. Persze erre a padra, ami a képen van nem olyan nagy cucc ráülni, mert tudom, hogy hol van. Na jó, messze van, szóval csak évente egyszer ráülhető. De hát úgysem erre gondolok, hanem arra, amikor majd az leszek és olyan leszek, amilyen akarok lenni, és már csak apró simítások vannak hátra a nagy műből, akkor majd egyszer csak elkezdem teljesen máshogyan felhasználni az időmet, és olyan dolgokkal is foglalkozni, ami talán "lassabb" vagy nyugisabb tevékenység, de nagyon jó érzés lesz csinálni, mint pl. olvasni, írni, finomat enni, úszni, összebújni, vagy csak elbújni kicsit, és megenni egy családi dobozos jégkrémet egyedül. Ugye tudod, mire gondolok? 

Na? 

Tudod, vagy nem tudod? Alul tudsz hozzászólást írni! :o)