A kabátujjamban hordom a szívemet

"...Sometimes i find it so hard not to show,

So i sigh and i let my feelings go."

Kapcsold be a zenét odalent, majd közben elolvasod. Spórolni kell az idővel, kérem 🙂

Néha olyan lassan telik az idő (még mindig csak február van), és nem is emlékszem feltétlenül a közelmúltra. Más emlékek meg a múltban - a nagyon messziben - sokkal élesebben élnek. Emlékszem rá, amikor repült az idő. Érdekes, ahogy az időhöz viszonyulunk, mert van, akinek totál homály a múlt, nem igazán emlékszik sok mindenre (vagy nem is akar), de a rövidtávú memóriája tökéletesen működik. Persze ez az emlékezés dolog részben csupán arról szól, mi az, amit fontosnak tartok és mi az, amire nem figyelek oda.  

Mindenesetre van egy remek módszer, hogy egy kicsit elmerülj a múltban, már nem annyira tudatosan vájkálva, csupán belépni egy olyan tudatállapotba, amikor kicsit másképpen jutnak eszedbe a dolgok. Ha életed különböző korszakaiban rá voltál kattanva bizonyos zenékre, és sokat hallgattad őket, akkor ezzel rögzítetted azt a korszakot minden történéssel, örömmel és bánattal, az összes gondolatoddal, más emberekkel, ízekkel, illatokkal, csókokkal és könnyekkel, egyszóval mindennel. Életed szakaszának meghatározó képeit, hangjait és érzéseit előhozhatja egyetlen dal, vagy egy album. Nincs más dolgod, mint elővenni azt a régi lemezt, és elindítani. Közben csak tedd a dolgod, csinálj valamit, pakolássz, főzőcskézz, takaríts, vagy amit akarsz, és figyeld meg, mennyire "más" állapotba kerülsz közben. Tudatosan is felidézzük ilyenkor azt a korszakot, és tudattalan szinten is több minden történhet bennünk.  

Életünk sötétebb vagy fájdalmasabb szakaszait nem szeretnénk ilyen módon felidézni, vagy mélyen belemerülni, ha azonban kell egy kis kreativitás, egy leheletnyi romantika, egy hangyányi őrültség vagy egy szikrányi  vadság, akkor emlékezz vissza, mikor is volt ilyen az életed, és bányássz elő valami régi kazettát vagy lemezt. Fogalmam sincs hány éves voltam, amikor megkaptuk bakeliten Ringo Starr Bad Boy című lemezét (mivel a lemez 78-as szerintem igen fiatal lehettem akkoriban:), de arra emlékszem, hogy nagyon sokat hallgattam akkor, és közben elbűvöltem nézegettem a lemezborítón Ringo kezén azt sok drága gyűrűt, az aranykarkötőt, a kristálypoharat, és arra gondoltam, milyen jó neki, hogy olyan gazdag és sikeres, és milyen volna, ha én is ilyen gazdag és sikeres lehetnék egyszer, aki ráadásul egész nap csak zenél... A zene mindig nagyon fontos volt nekem. 

Na és nem fontos direkt választanod, jobb ha csak úgy az eszedbe jut egy dal, vagy véletlenül meghallasz egy számot a rádióban, na ilyenkor vedd elő, és csak úgy tedd fel, mert általában azt kapod, amire szükséged van, csak vedd észre. Amit én észre vettem ebben a dalban most, az a 2 sor, amit ennek az írásnak az elején beidéztem, és magyarul így hangzik: "Néha olyan nehéz nem mutatni, hát csak sóhajtok, és elengedem az érzéseim." Te szoktál ilyet? Olyan jó volna valamit elmondani, de inkább csak veszel egy nagy levegőt, vagy kettőt, ha már egyet úgyis vettél, és megvárod, amíg elmúlik... Hm?