Gyógyító metafora: A titkos forrás – Mindennapi NLP – Személyiségfejlesztő tanfolyamok
70

Gyógyító metafora: A titkos forrás

A most következő történet bizonyos szempontból egy sima (avagy közönséges) mese. Állatok szerepelnek benne, erdő meg titkos forrás, meg minden hasonló. Más szempontból azonban ez nem egy sima mese, hanem egy gyógyító metafora. Ez azt jelenti, ha elolvasod, akkor kaphatsz egy (vagy több) gyógyító sugallatot.

A sugallat egy lehetőség, egy üzenet, amelyet csak magad értelmezhetsz. Hogy pontosan hogyan hat rád, történik-e valami az életedben, felmerül-e benned egy pozitív gondolat, megérik-e egy elhatározás - hát, őszintén szólva nem tudom. A metaforák hihetetlen erővel bírnak, ha magadnak vagy egy konkrét személynek írod azokat. Ez azonban egy általános metafora. Testet-lelket gyógyít, vagy csak jókedvre derít. Döntsd el te.



A metafora

Volt egyszer egy róka, aki cseppet sem meglepő módon az erdőben lakott. De ne ítélj korán, ne gondold, hogy ez egy közönséges (avagy erdei) róka volt.

Kezdjük rögtön azzal, hogy tudott beszélni, és két lábon járkálni. Bár ez utóbbi néha szükségtelen volt, többnyire ezért négy lábon járt, mint egy közönséges (avagy erdei) róka.

A beszélő róka nem volt két lábon járó csodabogár, nem keltett különösebb feltűnést, mivel ez egy mesebeli erdő volt, ahol a nyúl, a sün meg a medve is ugyanúgy tudott beszélni, meg járni, meg minden.

Természetesen senki sem evett meg senkit, nagyszerű volt a közbiztonság, s az állatok békésen éldegéltek egymás mellett.

A róka rendes fickó volt, sokat segített a többieknek, szerette is mindenki. Szívesen tette ezt, bár így magára már nem maradt ideje. "Nem baj," gondolta, "most úgy sincs semmi fontos dolgom."

Egy napon, amikor a róka épp a fogai között vitte a medvének azt a csupor mézet, amit a nyúl küldött neki, hirtelen megfájdult a válla. Talán már korábban is fájt, csak nem vette észre, de most meg kellett állnia. Két lábon sétálva tette meg az út hátralévő részét. Kicsit ideges is volt, mert nem szeretett késni.

Miután a mézet kézbesítette, haza is ment volna pihenni, de a medve azt mondta, ugorjon be a sünhöz, mert az valami fontosat akar. Bár a sün dettó az ellenkező irányban lakott, a róka felkereste. Kiderült, hogy amaz épp nagy felújításban van (mármint nem a sün, hanem a lakása), és egy kisebb kamrával szándékozik kibővíteni otthonát. A rókát kérte meg, hogy ássa ki azt a kamrát. A róka azt gondolta magában: "Hogy a franc essen bele." De nem a sünre gondolt, hanem a kamrára. Már nagyon fájt a válla, de kiásta. Sokáig tartott, s közben a sün elszundított a nappaliban. A róka csendben hazaosont. Alig várta, hogy ágyba kerüljön,

A pihenés jót tett, de másnap sem tudott rálépni a vállára (érted, hogy értem), ezért otthon maradt.

Már három napja ki sem mozdult, amikor meglátogatta őt a nyúl. Mikor megtudta, mi történt, így szólt:
- El kellene menned a titkos forráshoz.
- Nem hiszem, hogy segítene - válaszolta a róka.

A titkos forrás egy olyan hely volt, ami állítólag jótékony hatással volt minden állatra, aki meglátogatta. De nem kifejezetten gyógyító hely volt, mindenkinek mást és mást adott, és nem is mindig értették, miért kapták azt, amit kaptak. Sőt, néha nem is kaptak semmi kézzel foghatót, csak egy ötletet. Volt, aki tudott vele mit kezdeni, volt, aki nem. Talán ezért is hívták titkos forrásnak. Nem igazán tudták, mit tesz. Az is lehet, egy közönséges (avagy erdei) forrás volt az.

De a róka sajnálta erre az időt. Jobban örült volna, ha valaki segít neki meggyógyítani a vállát. A nyúl hát elment, majd gyógynövényekkel tért vissza, abból teát főzött egy nagy fazékkal, és azt mondta, a róka minden nap igyon meg egy bögrével, és attól meggyógyul a válla. - Egyértelmű, hogy reuma - mondta.

De a tea nem sokat segített. A hatodik napon megjelent a sün, aki már tudta, hogy mi történt, és mikor látta, hogy a róka még mindig biceg, szintén a titkos forrást ajánlotta neki.
- Úgy érzem, nem pont ez kell most nekem. Másképp nem tudsz segíteni?

A sün erre elhívta magával a közeli tóhoz, hogy iszappakolásban részesítse. Jól be is kente a rókát, és fél délután úgy is tartotta. Aztán lemosta róla. Kicsit jobb lett a róka válla, de még mindig fájt. A sün azt mondta, csak húzódás, és idő kell neki.

A kilencedik napon a medve jött, és egy ideig hümmögve állt a róka ágyánál. Mielőtt szóra nyithatta volna a száját, a róka azt mondta:
- Csak ne a titkos forrással gyere. Úgy érzem, valami más kell nekem.

A medve megvonta a vállát, és elment a bagolyhoz, aki egész jó gyógymódokat ismert. A bagoly örömmel segített, mert mindig is szeretett volna bekerülni egy mesébe. Amikor a medve visszatért, egy apró tégely volt nála, benne gyógykencefice. Azzal bekente a róka vállát, és az jobb is lett - de azért nem teljesen. A medve azt mondta, a rókának vélhetően csontritkulása van. Maga sem tudta mi az, de bizakodó volt.

Hetek teltek el, s a róka valamelyest jobban lett. Ismét sokat segített mindenkinek, bár kissé nehézkesebben ment a dolog, mint korábban. Megszokta már, hogy nem tud futni, és hogy nehezére esik a cipekedés, de nem tudta, mi mást is tehetne, minthogy gyógyteát iszik, iszappakolásra jár és kenegeti a vállát. Úgy érezte mindent megpróbált. Már mindenkinek elfogadta a segítségét, és nem volt más, aki segíthetett volna rajta.

Egy tavaszi reggelen a szokottnál korábban ébredt, mert különösen sajgott a válla. Kilépett az erdőbe, s jólesően szívta magába az erdei virágok illatát. Futni támad kedve, de nem merte megkockáztatni a fájós vállával. Így csak sétára indult. Mélyen elgondolkodva haladt az erdőben, nem is nézte, merre jár. Lassan kiért a sűrű fák közül, s egy kanyargós útra tévedt, de csak ment tovább. Addig ment, amíg egy különös helyre nem ért.

Egy kisebb tisztáson találta magát, ahol egy hatalmas fa állott, mellette egy tiszta vizű forrás csobogott.
"Ez csakis a titkos forrás lehet" - gondolta a róka. Tényleg az volt. Kíváncsian belekóstolt a vízbe. Nem volt semmi különös íze. Igazi jó, frissítő forrásvíz volt, de nem járta át a testét tőle jóleső melegség, nem kezdett bizseregni a válla, nem történt semmi extra. Azért ivott még egy kicsit, mert megszomjazott az úton, aztán lepihent a fa tövébe. Talán a madarak hangjától, talán a hosszú sétától, hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, s mély álomba merült.

Álmában egy tó partján ült, s a vizet figyelte. Nyugodt és békés volt minden. Éjszaka volt, a Hold és a csillagok ezüstbe vonták a világot.
A róka csak ült, és figyelte a tavat. Egyszer csak egy aranyszínű hal dugta a ki az orrát a vízből.
- Itt vagyok - mondta.
A róka nem tudta, mit mondjon, ezért csak azt mondta:
- Helló.
- Eljöttél hát - mondta a hal.
- El - felelte a róka, mert nem igazán tudta, mit feleljen.
- Akkor elhozom, amiért jöttél.
A hal eltűnt a vízben.
A róka ennek igazán megörült, bár nem emlékezett, miért jött ide.

Pár perc múlva a hal felbukkant, és a szájában egy apró gyöngyöt vitt. A partra tette a róka elé.
- Tessék - mondta.
- Köszönöm - mondta a róka, de nem igazán tudta, mit kezdhetne azzal a gyönggyel. Egy ideig vizsgálgatta, aztán így szólt.
- Köszönöm, de talán, ha lehet, valami mást szeretnék. Nem erre a gyöngyre vágytam, nem ezt akartam.
- Tudom - felelte a hal. - De tőlem nem azt kapod, amit akarsz, hanem azt, amire szükséged van.
Azzal eltűnt. A róka leheveredett a tó partján, és a különös gyöngyöt vizsgálgatta. Hosszú idő telt így el...

Kopogásra ébredt. Kinyitotta a szemét. Otthon volt.
"Nahát", gondolta, "micsoda különös álmom volt."

Az ajtóhoz ment, s a barátait találta ott.
- Végre, hogy itthon vagy. Két napja nem nyitsz ajtót. Mi van veled? Hol jártál?
- Nem fontos - mondta a róka, mert fogalma sem volt, mit válaszoljon. Gyertek be.

A nyúl teát főzött neki, a sün iszappakolást rakott a vállára, s amikor azt leszedték, a medve gyógykenőcse következett. Kifejezetten jól esett a rókának minden, és már nem is nagyon fájt a válla.

- Mit csináltál két napig? - kérdezte a medve?
- Semmi különöset - felelte a róka. - Csak sétáltam egy nagyot.
A többiek összenéztek. Nem nagyon értették a dolgot, de látták, hogy a róka sokkal jobban van.
- Hát jó - mondta a sün. - Akkor holnap találkozzunk nálam. Házavatót tartok.
- Köszönöm, de ezt most kihagyom. Holnap más dolgom van - felelte a róka.
- Más dolgod? Mégis mi?
A róka elmosolyodott.
- Sétálok egy nagyot.


Neked milyen sugallat jutott eszedbe erről a történetről?

Egy metaforát nem kell feltétlenül megfejteni, így ha fogalmad sincs, mi ennek a történetnek a sugallata, az teljesen normális.

Ha azonban elmondod, NEKED mit üzen ez a mese, akkor azáltal is gazdagodik a történet. Szívesen látom a gondolataidat a hozzászólások között.

tibi
 

  • Gabi szerint:

    Amikor vagy a karma vagy a nem szembenézés vagy a szenvedésnyomás végre elvisz a szembenézésig és magadig… És hogy figyelni kéne, mennyi segítő dolog jön szembe… és persze Te tudod belül, mi kell, vagy mikor értél meg… de figyelni kell nyitottan. 🙂

  • Kati szerint:

    Nagyon tetszett!!! Köszönöm! :))
    Mi is az, amire ki kellene mondanom a régóta halogatott “nem”-et…? Még morzsolgatom a gondolatot.

  • Beáta szerint:

    Amikor magamat választom, csodák történhetnek!

  • Kanyó Zsuzsa szerint:

    Nekem azt üzeni a mese, hogy tudni kell nemet mondani, különösen, ha betegek vagyunk. A másik üzenet:a kapcsolatok a legfontosabbak a világon! Nemcsak adni kell tudni, hanem elfogadni is.

    • tibi szerint:

      Köszönöm, Zsuzsa. Mindhárommal egyetértek.

    • T. Gabi szerint:

      Nekem inkább azt üzeni, hogy önmagam lenne a legfontosabb és csak utána jönnek a kapcsolatok. A róka, (azaz én) is önmagához talált vissza a forrásnál. Hiába vannak a kapcsolatok, ha magamat huszadrangúnak gondolom, mások is oda sorolnak, pedig elsônek kéne lennem. Számomra ezt jelenti a gyöngy. Köszönöm ezt a csodás metaforát! Nagyon szeretem azt is, amikor megnevettetsz: pl. a bagoly, aki mindig szeretett volna egy mesében szerepelni, vagy amikor azt mondja a róka a halnak, hogy Helló, mert hirtelen nem jut más eszébe. 😄 Szép napot!

  • Ildi szerint:

    Nekem a természettel való kapcsolódás hiányának érzését hozta elő és ezzel együtt az önmagunkban lévő csend és biztonság érzetének vágyát.

    • Gabi szerint:

      Egyúttal még azt is sugallja ez a történet, hogy bár sok barát birtokában lehet a megoldásnak életed egy jellegzetes problémájára mégis csak akkor vagy képes ezt alkalmazni amikor már te magad elértél a fejlődésed egy bizonyos fokára ahol elsősorban az akarat születik meg benned arra hogy megoldást keress.

    • tibi szerint:

      Nagyon szép gondolatok, Ildi. Köszönöm.

  • Báder Gyuláné szerint:

    Kedves Tibi!
    Nagyon szeretem,ahogyan a történeteket szövöd.Szinte ott vagyok én is az erdőben… vagy inkább én vagyok a róka,aki barátságból vagy talán azért,mert nem tud nemet mondani olyant is megtesz,ami már erején felül van……Jól jön a baráti segítség,de az igazi megoldás azon az álombéli tó partjáj a mélyből jön a felszinre és az esetek többségében nem is az amit mi gondoltunk és reméltünk……talán az a szerencsés,ha a belső utazásunk során séta közben megtaláljuk a titkos forrást és az aranyhal ajándékát elfogadjuk bármi legyen is az.
    Köszönöm ezt a gyógyító szép történetet.
    Meseszép tavasztköszöntő örömteli hetet kívánok!
    Éva

  • Déri Ági szerint:

    Pontosan ilyen problémám van, mint a rókának, járok mindenfele, kipróbáltam sok mindent semmi nem segít, én is egy ilyen spontán sugallatra várok, hogy megtaláljam a megoldást. De a baráti együttérzés és segítség azért figyelemre méltó, mert a lelkünket is kell gyógyítani.

    • tibi szerint:

      Ági, ez a spontán sugallat, amire vársz, bármikor megszólíthat, akár álmodban is. Talán nem is fontos emlékezned, miről szól, csak hallgatni rá.

  • Valéria szerint:

    Talán magunkban elmélyülve kell keresnünk a gyógyulás útját.

  • Buday Éva szerint:

    Nagyon szeretem a meséket . Mindig győz a jó .
    A sors mindig ad lehetőséget, csak ne menjünk el mellette, és jó barátokra is szükség van !
    Tibor ! KÖSZÖNÖM !

  • Julianna Réti szerint:

    Lehet, néha “ajándékozzuk” meg magunkat is…szoktam, és jobban érzem magam!
    Köszönöm Tibi

  • Anikó szerint:

    Nekem az igazgyöngy az önbecsülés, ami gyógyít, amúgy az önmagaddal töltött időt is szimbolizálja számomra a történet. Ebben a folyamatban vagyok éppen, bizonyára ezért fordítottam így le. Köszönöm

    • tibi szerint:

      Szia Anikó! Két nagyon lényeges gondolatát figyelted meg a történetnek. Ha épp ebben a folyamatban vagy, a mese neked is szól.

      Köszönöm!

  • Kádár Margit szerint:

    Magamra ismertem a Rókában.40 éven keresztül míg dolgoztam,mindenki más fontosabb volt mint Én .Magamra így sohasem jutott elegendő idő.Megtaláltam a csoda forrást,de elfáradtam,hogy újból visszatérjek.A róka azt üzeni ne adjam fel.

  • Erzsébet szerint:

    Köszönöm, kedves mese! Tetszik! Ez a róka egy rendes fickó, nyitott, segítőkész, akár még erején felül is! Szép tőle. Túlvállalja magát, ezt megértem:-)))). Másrészről szerencsés is, hiszen az erdőlakó társai rányitják az ajtót és ennek az ellenkezőjét sajnos sok esetben láthatjuk a mi világunkban. Nem beszélve arról, hogy mennyire aránytalan a segítőkészség. Elvárják sokszor a segítséget, de visszafelé már nem mindig működik. De itt, igen:-). Amit nem teljesen értek, a sün házavatóra hívta a rókát, azaz együttes ünnepségre, nem házépítésre:-), szóval 100 százalékig nem értek egyet a meghívás visszautasításával:-))))))

    • tibi szerint:

      Kedves Erzsébet! Remélem, te nem vállaltad magad túl! Ha igen – és ha nem – akkor is fogadd el a meghívást a házavatóra. 100 százalékig megérdemled 🙂

      Köszönöm a határozott véleményt, és a sok jó gondolatot!

  • Hájas Inez szerint:

    Nekem azt tetszett, hogy nem azt kapjuk, amit akarunk, hanem, amire igazán szükségünk van. Erről szól az élet, a fejlődésről, elfogadásról, hogy meghaladjuk önmagunkat, lecsendesítsük az egónkat. És lássuk, és megéljük, hogy a fájdalomból, szenvedésből, könnyből milyen gyönyörűséges és értékes dolgok születnek. Mint a gyöngy.

    • tibi szerint:

      Arra gondoltam, az emberek sokszor nem tudják mire van szükségük, csak azt, hogy mit akarnak, és a kettő nem ugyanaz. De nagyon tetszik, hogy sugallatként értelmezted: nem azt kapjuk, amit akarunk, hanem azt, amire szükségünk van.
      Köszönöm, Inez, nagyon jó gondolat.

  • Zita szerint:

    Szia Tibi.Nekem azt üzeni a mese,hogy induljak el és mozogjak vegre valamit.Már amugy is tervben van a napi rendszeres séta😊🤩

    • tibi szerint:

      Szia Zita! 🙂 Látod, mennyi sugallat, és mind egy irányba terel. Ha már amúgy is tervben van, akkor… itt az idő?

  • Gábor szerint:

    Nekem azt üzente, hogy nem tudok nemet mondani mikor pihenésre lenne szükségem, aztán ha baj van és mindenki ugyanazt tanácsolja nem fogadom meg rögtön!

    • tibi szerint:

      Szia Gábor, érdekes gondolatok!

      “Ha baj van és mindenki ugyanazt tanácsolja nem fogadom meg rögtön!”

      Hát, én gyakran egyáltalán nem hallgatok másokra. Sem rögtön, sem később. Hogy ez hátrány vagy erőforrás, nem tudom. De köszönöm, hogy elgondolkodtattál.

  • Kis Krisztina szerint:

    Kedves Tibi és hozzászólók,
    nekem ez a történet azt üzeni, hogy a hitet gyakran megelőzi a megtapasztalás. Ahhoz, hogy a megtapasztaláshoz eljussunk előfordulhat, hogy több időre lehet szükségünk mint másoknak. A lényeg az, hogy mindennek meg van a maga ideje. A bölcs ember felismeri, hogy az élet éppen milyen ajándékkal lepi meg. A rossz dolgokból is ki tudja szűrni a fejlődéséhez szükséges tapasztalatokat. Üdvözlettel: Krisztina

  • Gabi szerint:

    Hu. Igazán furi, hogy ez a történet éppen most érkezett. Nekem van aktualitása, biztosan nem vagyok ezzel egyedül. Mert mi van akkor ha egyszer csak ráébredünk hogy juszt sincs már kedvünk napra nap ugyanazt ismételgetni amitől végül még a vállunk is kiáll vagy beáll vagy vmi ilyesmi. Pl folyton valaki más terheit cipelni de semmit nem oldani meg vele, pl ugyanazt a rémunalmas panaszkodást hallgatni egy baráttól vagy akár beugrani a házavatóra amikor tök másra vágyunk. Ki az aki tiszteletben tartja az énidőnket ha mi magunk sem tesszük meg?🌸🌸🌸

    • tibi szerint:

      Gabi, szerintem sem vagy ezzel egyedül. Azt látom, tipikus problémánk ma, hogy másokat szolgálunk miközben magunkkal nem foglalkozunk. Az önmagunkkal töltött idő az egyik legfontosabb kincsünk.
      Köszönöm a nagyszerű gondolatod. 🙂

  • Piroska szerint:

    Nekem azt üzente a mese először is, hogy ne hagyjam veszni a belső kreatív énemet. Nagyon szeretek történeteket írni, illetve szeretnék, de más mindig fontosabb. Tavalyelőtt egy online kurzusodon írtam egy történetet, a saját mesémet, metaforámat, ami azóta is fontos nekem, és húz egy élő tanfolyam felé, ami egyszer majd biztosan eljön. Abban is van egy gyógyító forrás: egy fa. Életben tartja tartja bennem a csodát a mesém, ami kicsit én is vagyok. Ha rágondolok, csodálatosnak látom magam és a világot is, végtelennek és kiapadhatatlannak.
    Aztán persze a róka történetének több rétege is van, pl. az, hogy amikor adunk, nem tudunk magunkból a végtelenségig adni, csak akkor, ha azt egy ‘forrás’ folyamatosan táplálja. Valami, ami világít bennünk, rajtunk keresztül áramlik azokhoz, akikkel kapcsolatba kerülünk. S ezáltal őket is táplálja. S nem kell ott lenni a házavatón, hogy együtt legyek a barátaimmal, hiszen a munkám úgyis benne van, és az akkor is egységet teremt, ha fizikailag nem vagyok ott. A barát pedig azért barát, mert megérti és elfogadja, hogy épp valakinek (pl. a rókának) most másra van szüksége. Mert például ha családi ünnep van, és valakinek máshol kell lennie akkor, pl. külföldön, vagy valami bemutatón, akkor nem azon siránkozunk, hogy nincs ott, hanem beszélgetünk róla, drukkolunk neki vagy emlékezetes eseteket idézünk fel. És öröm van, hisz nem csak a jelenlétében szeretjük.
    A többi dologról mások már írtak. Köszönöm, ha elolvastátok.

    • tibi szerint:

      Piroska, nagyon szépek ezek a gondolatok. Jó lenne azt a mesét továbbírni, és akkor újabb erőre kap a gyógyító fád. Ha a fát rendszeresen gondozunk, meghálálja.

      Az értelmezésed igazán értékes. Ami a legjobban tetszett: Valami, ami világít bennünk, rajtunk keresztül áramlik azokhoz, akikkel kapcsolatba kerülünk.

      És szívesen látlak élő tanfolyamon is 🙂 Egészen varázslatos történetek születnek ott.

  • Márta szerint:

    -Mindenkiben van egy titkos forrás, de amíg a korlátozó hiedelmeink akadályoznak, nem jutunk hozzá.
    -A titkos forrás lehet egy út, ami elvezethet bennünket a magunkban hordozott kincsekhez, amelyeket csak akkor fogunk felismerni, ha elfogadjuk, hogy erre van szükségünk. “A szabadság, felismert szükségszerűség”(Hegel)
    -A gyógyulás mindaddig csak részleges, amíg a szükséglet-ok fel nem tárul.
    -Mások sokat tudnak segíteni, de csak saját magunk tehetjük teljessé a gyógyulást.
    -A hal ugyan megmondta, mire van szüksége, de a hallal való találkozásig hosszú volt az út.
    -Ha sok terhet hordunk a vállunkon másokéból, nemcsak a vállunk fájdul meg, hanem a saját utunkból is kilépünk és nehezebben találjuk meg a titkos forrást és saját gyöngyszemünket.
    -Néha a dolgok olyan egyszerűek, hogy nem is gondolunk emiatt rájuk.

    • tibi szerint:

      Köszönöm, Márta, ezt az átfogó értelmezést.

      Nagyon jó gondolatok! Tudok velük azonosulni. Különösen tetszik az utolsó: “Néha a dolgok olyan egyszerűek, hogy nem is gondolunk emiatt rájuk.”

  • Dóri szerint:

    Szinte szó szerint rólam szól a történet! Köszönöm. Kb. 2 éve járok mindenféle kezelésekre, de a vállam még mindig fáj… A lelki okokat is kutatom, de semmi javulás. Meg kell keresnem azt a forrást!!!

    • tibi szerint:

      Dóri, a forrást én az írásaimban találtam meg. A kezeléseket remekül kiegészíti, az egyik legmélyebb belső gyakorlat, amit találhatsz, ha elkezdesz írni.
      És persze vannak más ösvények is. A lényeg, hogy valamerre haladj az úton.

      • Dóri szerint:

        Köszönöm a választ. Kb. 1 hete kezdtem el naplót írni és 2 éve segítőbeszélgetésre járok (de jártam meseterápiára és gyászfeldolgozó csoportba is). Tényleg sokféle ösvény van.

  • Mariann szerint:

    Kell időnként lazítás, testi-lelki felüdülés, kikapcsolódás, hogy a belső-külső energiaforrásunk megújuljon, amiből kifogytunk. Erre utal a forrás elnevezés. A gyöngy szerintem azt jelenti, hogy ez értékes, és azért titkos a forrás, mert nem olyan egyszerű erre rájönni, és kicsit messzebb van az életünk mindennapjaitól és szebb, természetben van, vagyis az élethez kapcsolódik, mint pl. a forrás fakad valahonnan, de folyton buzog, adja a vizét.. Az, hogy fel kell keresni, azt jelenti, hogy meg kell tenni az elhatározást, hogy elmegyünk, viszont látszik nem olyan fárasztó oda eljutni, csak nem akarunk odamenni (rögtön legalább is), mert ösztönünk, logikánk mást mond. De amikor valahogyan odajutunk és iszunk belőle, akkor újra feltöltődünk egy időre, hogy jobban tudjunk adni is utána.

    Számomra ezt jelentette, bár az írás lehet, hogy egyszerűbb értelmezéssel is magyarázható.

    • tibi szerint:

      Szia Mariann!
      Nekem nagyon tetszik az értelmezésed.
      Főleg ez: “Az, hogy fel kell keresni, azt jelenti, hogy meg kell tenni az elhatározást, hogy elmegyünk.”
      Valóban, ez nagyon fontos. Ha felismerjük azt, hogy az életünk jobb is lehetne, és tehetünk ezért, akkor szükséges még az elhatározás, hogy valóban tegyünk érte.
      Sokan vannak, akiknek pont ez hiányzik.
      Köszönöm, hogy elmondtad.

  • Kgabi szerint:

    Én aludtam rá egyet…sok mindennél bejött ez a módszer:) Szóval összegzésképpen mi is volt a tanulság nekem: a vállam mindig akkor fáj,ha túlvállalom magam. Itt is jelzésértékű. Még ha az ember jó szívvel meg is csinál mások helyett dolgokat,a végletekig nem szabad elmenni.Mindenkinek megvan a saját feladata itt a Földön,ebben az Életben,ezért nem biztos,hogy jót teszünk vele,ha mindent – mások helyett is – mi akarunk elvégezni. .. A jutalom pedig egy CSODA.

    • tibi szerint:

      Szia Gabi, gondoltam, alszom rá egyet – de mégsem 🙂 Csak azt akartam mondani, hogy egyetértek veled és köszönöm, hogy elmondtad. 🙂

  • Erika szerint:

    Szia Tibi!

    Sokan vesszük a problémàkat a válunkra,s akiken egyszer segìtünk,ha szeretettel is segìtûnk màr elvàrjàk a tovàbbi segìtséget,ami egyre nagyobb teher mely fizikai problèmaként jelenik meg egy idő utàn.Egyik orvostòl a màsikig,a tüneten kívül eredmény nélkül.Rà kell jönnünk arra,hogy egy embernek sok a sajàt és màsok problémàja is.Le kell pakolnunk a terheinkből s ami lelki sìkon elindult,a pihenés a magunk szükségleteinek figyelembe vétele,egy pici napi magunkra szànt idő egy kis pihenés,nevetés,felfrissìt s megujjúlt erővel folytatgajuk mindennapjainkat.A mai tùl civilizàlt világban egyre több lesz a vàllunkra nehezedő teher.Sokan próbàlnak okos tanàccsal ellátni,rosszat nem akarva,mégis mi tudjuk mire van szüjségünk a legjobban.A ròka is a titkos forràst kapta tanàcsként.Igazàbòl a lelki nyugalma segìtett rajta.Sokszor azt se tudjuk mi segìtett,de érezzük a hìvàst ahhoz,ami a lelkünkön segít,s a fizikai teher ùgy múlik el ahogy jött.Magyaràzatot nem találva eleinte.De mindannian ràjövünk,ahogy Te is szoktad ìrni.”Most te vsgy a legfontisabb “Ès igazad is van mindig.Era

  • Mária szerint:

    Nekem azt üzeni ez a mese, hogy meg kell tanulni időnként nemet mondani, mert csak akkor tudunk másoknak segíteni, ha mi rendben vagyunk testileg, lelkileg.

  • Pálinkás Zsanett szerint:

    Miközben törődsz másokkal magadról sem feledkezz meg. 🙂

  • Éva szerint:

    Jó dolog másoknak segíteni. Van mikor nemet is kell tudni mondani. Ez nem ellenük van, hanem magunk érdekében. Jó érzés látni, hogy akikről gondoskodunk azok is szívesen gondoskodnak rólunk. Ki ki a maga módján és a maga tudásával. Amit kipróbálhatunk és elfogadhatunk. De mindenképp saját magunkban keressük a megoldást a fájdalmunkra, problémáinkra. A tanácsok jók, de nem mindig arra amire nekünk kell. Fel kell ismernünk mire van szükségünk és mi az vagy kik azok akiknek a jó szándéka segít nekünk. Nem kell mindent egyedül megoldanunk és nem kell mindenben kételkednünk nem kell az irányítást se kiadni a kezünkből. Nem kell másokat megsérteni, elutasítani ha nem értünk egyet velük. A belsőnk megmutatja számunkra a legklasszabb utat csak figyelni kell rá. Akár egy nagy alvással, egy nagy álommal. Ha ez vezet a belső békénkhez.

    • tibi szerint:

      Nemet mondani másoknak nem ellenük van, hanem a magunk érdekében, ez tetszik – és talán a saját érdekükben is történhet, hiszen így önállósodnak.
      Köszönöm Éva, nagyon jó gondolatok.

  • Mónika szerint:

    “De tőlem nem azt kapod, amit akarsz, hanem azt, amire szükséged van.” Számomra példaértékű, és mélyen elgondolkodtató ebben az alapvetően egoista világban, ahol szerencsére, egyre többen lelik meg a saját útjukat, és ezen keresztül fejlődnek is (közösségért való tettek felé fordulás).

  • Szandra szerint:

    Számomra egyértelműen az az üzenet, hogy nem szabad megfeledkezni magunkról. Nem lehet fontosabb más saját magunknál. Nagyon tetszett a mese hangulata, láttam magam előtt az egész erdőt, a fákat, az állatokat, a forrást, és a róka házát is. Köszönöm az élményt és az üzenetet.

  • Rózsika szerint:

    Először saját magaddal törődj, higgy, ne add fel.

  • Vezsenyi Ildikó szerint:

    Mindenkinek a saját belső forrását kell megkeresnie a gyógyuláshoz. A séták erre jó alkalmak. Számomra ezt sugallja ez a történet.
    Köszönöm, Tibi!

  • Pálfiné Ledniczky Mária szerint:

    Engem megragadott a békesség az erdő lakói között – igaz a reális énem felteszi: és akkor mindenki vega kaját fogyaszt? -Az állatok összefogása, segítése olyan érzelmi stabilitást ad az ott lakóknak, hogy nem marad senki betegen, sőt mondhatni nem marad semmi titokban. Pedig a róka most valami rejtélyes ügybe keveredett.

    • tibi szerint:

      Kedves Mária, köszönöm a hozzászólást. És végül is 🙂 a mesében minden lehetséges, még a vega kaja is.

  • >