Miért segítsünk másoknak?

Hogy vagy, hogy indult ez a heted? Remélem, csodásan. Nálunk átütő ereje volt, hogy kinyitottuk a teraszajtónkat. Mondjuk, annak is átütő ereje volt, amikor becsukódott tavaly nyáron, mert a huzat nevű jelenség, amely erre rávette őt, nem volt éppen finom, és a benne lévő üveget (mármint az ajtóban lévőt) lélekben és testben is annyira megrázta durvaságával, hogy hirtelen felindultságában szegénykém teljesen összetört. Aztán összeszedtük és felporszívóztuk földi maradványait.

Na, nekem kiskoromban volt egy pisilős babám (nem kell röhögni, mert autóm is volt sok, de szerintem a nővérem babái hatottak rám oly módon, hogy anyukámék vettek nekem egy ilyen babát), és baromira érdekelt, hogy hogyan tud pisilni. Egy nyári délután aztán, amikor egyedül maradtam a babámmal, nem bírtam tovább, és szétszedtem őt. Megvilágosodtam rögtön utána. Egy cső volt a hasában, amely a szájában kezdődött és a pelenkájában végződött. Egészen realisztikus volt. Az eset fő tanulsága azonban az, hogy utána nem tudtam összerakni szegényt. Nem tudom, ez volt-e az első olyan élmény az életemben, amikor nem tudok valamit összerakni, de azóta a jelenség kitartóan kísér(t)i az életemet. A dolgokat szakszerűen szét tudom szedni, de sosem lesznek újra összerakva. Ha pedig valami önszántából romlik el, állapota tartósan csökkent értékű marad. A konyhában a csapunk először csak szivárgott, később spriccelt, majd - hosszas szenvedés után - letört. Azóta a csap (helye) ivókútként funkcionál. Már egészen megszerettük. (amúgy nem)

Ezzel vissza is kanyarodhatunk a teraszajtóra, amiben most sincs üveg. Így télen kicsit kényelmetlen volt, de csak egy darabig, mert találtunk egy nagyszerű szivacsot, amely kiváló önbizalommal rendelkezett, s nem voltak beilleszkedési problémái. A szivacs majdnem halálpontosan (mínusz 5 centi) beilleszkedett az üveg helyére, és így csaknem tökéletesen szigetelt a télen (öt fokkal kevesebb a nappaliban). Szóval pár napja eltávolítottuk a szivacsot az ajtókeretből, s aztán a teraszra fektettük. A gyerekek azóta huzamosabb időt képesek ott eltölteni (nem az ajtókeretben, bár ott is)(valójában a teraszon), ráadásul magukban, és ez komoly változást hozott az életünkben. Kitavaszodtunk. Azért estefelé, amikor már hűvösödik az idő, ismét betavaszodunk a nappaliba, de addigra már úgyis vacsi, fürdés és pizsamaosztás, meg kutyaetetés és társai.

Elmondom, életemnek ez a rövid kis tavaszi töredéke hogyan kapcsolódik ennek az írásnak a témájához. Nos, valahogyan úgy, ahogyan a tavaszi felvágott a téli fagyihoz: sehogy.

Arra gondoltam ugyanis, hogy a múlt heti írásom kapcsán (hogyan befolyásoljunk másokat) erre a hétre a mások megsegítésének a témáját hozom fel. Már a befolyásolásnál is azt helyeztem az előtérbe, hogy csak akkor lehet helyénvaló az egész, ha teljes mértékben a jó szándék vezérel bennünket, akármit is akarunk elérni a másik embernél.

Ha még mindig olvasod ezt az írást, olyan magas küszöbe lehet a türelmednek, hogy az már rendesen balesetveszélyes. Hálából rátérek a mondanivalóm lényegére, de úgy is mondhatnám, hogy felveszem a fő csapás irányát, amely nem más mint:

Miért segítsünk másokon?

Nos, ezt az egész cikket egy közepes dió héjába lehetne tömöríteni egyetlen válasszal: Miért ne? De akkor pont a fordítottjáról kellene írnom, és ahhoz semmi kedvem, ezért nézzük csak sorjában az érveket, okokat, meg az indokokat is.

Nem vagy egyedül

Vagy, ahogyan azt az NLP híres előfeltevése megfogalmazza: "Mindig kapcsolatban vagyunk." Ezt kettős tagadással úgy is magyarázhatnánk, hogy "Nem tudsz nem kommunikálni." Mindezeken túl, ha valaki képes továbblátni a saját orránál, az felfedezheti az orron túli csodálatos világot is, amely emberi lények sokaságával várja őt.

Mivel tehát rengetegen hemzsegünk ezen a bolygón, nem lehet az, hogy folyton csak saját magunkkal foglalkozzunk, mindig csak a saját céljainkat tűzzük ki, és sorozatosan csak a saját malmunkra hajtsuk a vizet. Más malmait is figyelembe kell vennünk, mert ez az egyik ok, amitől emberi lények vagyunk.

Gondolj csak bele: Nem kétséges, hogy jót akarsz a gyerekednek. (Az már kétséges, hogy jót is teszel-e neki, de ez már egy másik tészta, amelyhez a lisztet egy másik malomban őrlik.) Nem kétséges, hogy jót akarsz a családod tagjainak, hiszen összetartoztok, egy csónakban eveztek. Ugyanez megfigyelhető máshol is. Az együvé tartozás sokkal erősebb ösztönző erő, mint a kétüvé tartozás. Ha az emberek egy "valamihez" tartoznak, máris szívesen segítenek egymásnak. Ha ugyanannak a focicsapatnak drukkoltok, ugyanabban a lépcsőházban laktok, ugyanott dolgoztok, ugyanoda jártok úszni, teniszezni, vacsorázni, ugyanoda hordjátok a gyereket iskolába, logopédushoz, sakkszakkörre - ez már mind jó ok arra, hogy segítsetek egymásnak.

Szerintem ez igazán hasznos hozzáállás. Innen azonban már csak egy kőhajításnyira vagyunk attól, hogy ennyi erővel mindenkinek örömmel segíthetünk, hiszen - nagy valószínűséggel - minden esetben megvan bennünk az a közös, hogy mindannyian ugyanahhoz a fajhoz tartozunk.

"Na, hát! Te is ember vagy? Nem mondod! De hiszen ez csodálatos!"

Elengedés - egy különleges technika

Mielőtt túlságosan átszellemülünk saját önfeláldozásunktól, amellyel másoknak segítünk, maradjunk egy percre az önérdek stabil talpazatán. Ne hagyjuk magunkat kimozdítani oly könnyen a céltudatosság állapotából, mert ezzel építjük saját életünket. Akárhogyan is nézed ugyanis, csak te lehetsz a legfontosabb e világ kerekén és szögletein is, hiszen ha te nem vagy jól, ha nem vagy teljes, ha nem éred el a saját céljaid, akkor nem tudsz másoknak sem segíteni. Így, ha igazán szeretsz másokat, magadat jobban kell szeretned náluk.

Nos, az ellentmondás egy irányba mutat, ugyanis a számos, de inkább számtalan célkitűzési tipp, technika, módszer, stratégia és gyakorlat néha befuccsol, mert, ha már nagyon-nagyon akarsz valamit, akkor jó eséllyel nem veszed majd észre a fától az erdőt, és hiába haladsz előre határozott léptekkel, alattad hátrafelé megy a mozgójárda, csak te nem érzékeled azt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a tudatos erőfeszítések néha semmire sem visznek. Voltál már így valamivel? Minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Minél többet teszel érte, annál kevésbé érheted el.

Ekkor a legjobb, amit tehetsz, hogy elengeded magadtól az egészet. A görcsös ragaszkodást, a tökéletességre való törekvést, a tudatos kitartást - mert ezek olyan felhajtó erők, amelyek egy jó ideig visznek előre, de aztán egy csokor színes lufivá változnak, amelyeket vihetsz magaddal, de már csak útban vannak. Ne szorítsd tovább a markodban a madzagokat. Lazíts egy kicsit, s engedd, hogy a lufik szabadon felemelkedjenek, s messze szálljanak a szélben. S akkor hirtelen és nagyon fura módon, minden könnyebbé válik.

Az elengedés az jelenti, hogy egy időre nem foglalkozol a saját céljaiddal. Ilyenkor csinálj valami hasznosat. Aludj délelőtt tizenegy óráig, olvass egy jó regényt, ami nem tanít semmire, egyél banánt nutellával, fogócskázz a gyerekeddel. És, ha már úgyis ráérsz, segíts másoknak. Másoknak segíteni ilyenkor számodra kikapcsolódás, de ha munka, akkor is élvezheted, hogy most van erre időd, mert nincs más fontosabb dolgod. És láss csodát, amikor másoknak nyújtod segítő kezed, és ők megragadják azt, akkor valódi eredményeket érnek el, igazi siker születik, és ez neked is hatalmas örömforrásként szolgál. A saját célodért való kőkemény és eredménytelen munka után megtapasztalod a hatékonyságot, a gyors és pozitív változást.

Tudod, miről beszélek? Például arról, amikor már két éve próbálsz új munkahelyet találni teljesen eredménytelenül, s aztán ezt elengeded magadtól, és két nap alatt szerzel egy új munkát a házmester fiának. És, ahogy mondtam, legtöbbször pont erre van szükséged, hogy elérd a saját céljaidat, mert jellemzően ilyenkor egy hónap múlva te is megtalálod azt a lehetőséget, amely eddig elkerült téged. Vagy te kerülted el őt? Végül is, nem mindegy?

Próbáltad már az elengedést? Nyisd szét a kezed, s figyeld a sok színes lufit, ahogy a magasba emelkednek!

Vállald a felelősséget!

Amikor másnak segítesz, akkor néha szembe kell menned bizonyos dolgokkal. Elvekkel, szabályokkal, és legtöbbször mások nézőpontjaival. Mindeközben pedig stabilan kell tartanod a kezedben a kormánykereket.

Nem kötelességből segítesz az embereknek, hanem egyéni döntésed alapján.

Amikor az iskolában úgy döntöttél, hogy , hogy segítesz a mögötted ülőnek, és apró cetlin nyújtottad neki hátra a megoldást, vállaltad a kockázatot, hogy esetleg téged is súlyt a tanárnő zord átka - ha lebuktok. Segítettél? Vállaltad a kockázatot?

Az ilyen helyzetek nagyszerű kihívások, sokszor többet tanulhatsz belőlük, mint amikor "csak" saját magadról van szó. Amikor valakinek segíteni akarsz, de a többiek úgy gondolják, nem kéne, nem érdemes, és ugyan, hagyd már, de te mindezek és mindenki ellenére igenis segítesz a másiknak, akkor nagyon jót teszel. Ahogy Boris Vian is vallotta:

Mindenki azt mondja, nem érdemes a parkolóban kéregető hajléktalannak pénzt adni, úgyis csak piára költi. Én, ha tehetem, adok neki. Egyrészt, ne én akarjam eldönteni, az ő helyzetében mi az ésszerű vásárlás, másrészt, most épp nincsen nálam véka, hogy alá rejtsem: én is szoktam piára költeni.

Ebben az egészben az is benne van, hogy igazi erény azon segíteni, akit mindenki levegőnek néz. És az sem baj, ha nincs szilárd meggyőződésed arról, hogy egy embernek tulajdonképpen miért is segítesz. Egyszerűen megteszed, mert jónak látod. Az ilyen cselekedetek igazán jó érzéssel fognak eltölteni.

Fizetség nélkül

Mondanám, hogy akkor, ha segítesz másokon, számíthatsz rá, hogy rajtad is segítenek majd, hiszen szeretnék visszaadni, amit kaptak tőled. De nem gondolom, hogy ennek nagy jelentősége volna. Nem is biztos, hogy tudnak neked segíteni. Az igazi értéket különben is pont ennek a nézőpontnak az ellentéte képviseli. Vagyis: Úgy segíts, hogy nem vársz el cserébe semmiféle viszonzást.

Az, hogy van egy jó barátnőd vagy barátod, akivel kölcsönösen ott segítitek egymást, ahol tudjátok, nagyszerű dolog, és természetes is. Mint ahogyan a családon belül is ez a jellemző. Vannak azonban helyzetek, amikor teljesen egyértelmű, hogy a másik nem fogja tudni viszonozni, amit kapott. Ez valahogy magasabb hullámhosszon rezonál az Univerzummal.

Mondhatjuk, hogy milyen jó érzés az, hogy a másik ember szeretettel gondol ránk, de még ez is kicsit önfényezésnek tűnő szeretetfürdő. Épp ezért az javaslom, segíts valakinek úgy, hogy az illetőnek fogalma se legyen róla, hogy te voltál az, aki segítettél rajta. Talán még azt sem fogja észrevenni, hogy valaki egyáltalán segített neki.

Például észrevétlen megjavítod azt, amiről még nem is tudták, hogy hibás.Ez milyen érzést okoz? Szerintem csodásat. Nem mások szeretetében fürödhetsz így, hanem a sajátodéban.

Magasabbra

Megint csak célkitűzés és még NLP is. Tudod mi az a magasabb cél? A célod a célja, vagyis az, ami még annál is fontosabb, amit el akarsz érni.

Ha a célod, hogy letedd a nyelvvizsgát, mi az, amit el akarsz érni ezáltal? Hogy jobban tudj kommunikálni? És mit érsz el azzal, ha jobban kommunikálsz? Sikeresebb leszel? És mire lesz jó, ha sikeres leszel? Anyagi függetlenségben élsz? És mire jó az anyagi függetlenség?

Menj csak így végig a céljaidon, és vedd észre, hova fogsz kilyukadni! Az igazi kilyukadások ugyanis valahol az Univerzumban vannak. Nem a fekete lyukakra gondolok, hanem azokra a magasabb célokra, amelyek a spirituális célok közé tartoznak. Hogyan tudsz valamit hozzátenni ahhoz a nagy egészhez, amely nálad sokkal nagyobb, és te is a része vagy?

Nos, akármi is legyen a magasabb, spirituális célod, mások megsegítése egésze biztosan együtt rezonál majd vele. Spirituális magasságokba emelkedhetsz így minden nap. Otthon, a munkahelyeden vagy egy poros buszmegállóban. Ezek az igazi magasságok.

Csodaszép hét napot kívánok neked.