A tanítónéni ma azzal fogadott, amikor mentem a fiamért, hogy ma nagyon fáradt volt a Bonifác. Azt mondta azért, mert tegnap este nagyon sok jó zene volt a Spotify-on. Zenéket hallgattunk tegnap este, és összeraktunk neki egy saját listát.
És most ahelyett, hogy lehúznám a hülye számítógépet, inkább örülök, mert én is nagy zenebolond vagyok. Ha tehetem (nem mindig), akkor zenét hallgatok, főleg, ha írok. Nem mindig írok. Most éppen igen.
Az írás annyira jó dolog, hogy a legjobb írni róla. De tudod, vannak olyan dolgok az életben, amik eleve, természetes módon is jók, de mégis lehet fokozni valamivel. A kávé egy kocka csokival és egy kis pohár szódával isteni, a túrós tészta kis lila hagymával még ütősebb, és ki gondolná, hogy sokan még a szexet is felturbózzák valami extra adalékkal, pedig hát az is olyan, mint a kávé meg a túrós tészta, hogy magában is nagyon jó.
Én mivel alapvetően írok, ha tehetem, akkor mindig zenét hallgatok közben. Mindenféle zenét, kivéve azokat, amiket azért mégsem.
Ha szoktál csinálni valami agyalós tevékenységet, olvasás, írás, vagy más, például tanulás, akkor próbáld ki ugyanazt zenével. Nagyon nem mindegy, hogy milyen zenét választasz, mert van, amelyik kifejezetten zavar, ha csinálod a dolgot közben. Ha olyanról van szó, amelyhez nem kell nagyon az agyadat (tudatosan) használni, mint például mosogatás, takarítás, krumplihámozás, fűnyírás, utazás, bambulás könnyen találhatsz magadnak nagyon jó zenét. Futás, úszás, meg hasonlók közben pedig azt gondolom, nagyon jó lehet a zene. Mondjuk én utálok futni, de szeretek úszni, viszont nem hallgatok közben zenét, mert amit a fülembe kell dugni, az nem tud úszni, ezért valószínűleg nem élné túl az első tíz másodpercet sem, persze, tudom, hogy lehet már kapni mindenféle vízálló fülbejátszót, de jelenleg számomra ez nem aktuális. Viszont hiányzik egy sima lapos kis monitor, valami gagyi is jó, mert nem 3D-s játékokat akarok rajta tolni, csak a zenelejátszómat látni rajta, úgy hogy a laptop saját monitorán közben dolgozhassak, vagyis magam előtt írok, a jobb oldalon pedig szól a rádió. Persze a bal oldalon is szól, mert sztereó. A vizuális élmény egyébként kevésbé lényeges, mint a zene. Ezt persze megszoktam, mert pár hónapig használhattam egy kis lapos tévét, de a tévés részét be sem kapcsoltam, igazából el is raktam azt a dobozt, amiből a híradót mondják, viszont rájöttem, hogy így kétszer akkora asztalom van, és nem az íróasztalra gondolok, mert annak a méretén felesleges növelni, ugyanis vele együtt a rendetlenség is fokozódik, ami csak az esetleges rendrakások esetén lehet igen kellemetlen, és rá kell jönni, hogy bizonyos kupacokat már nem lehet megszüntetni, csak kicsit szebbre építeni, a jegyzetfüzet örök barátságot kötött a fapisztollyal, a textil pelenka a kislámpával, a kis kék porcelánelefánt a két kerámiapapagájjal, s a kinderes játékok kedvükre fetrengenek az asztal különböző pontjain..
Íráshoz nekem körülményes volt jó zenét találni, mert sokszor inkább kinyomtam a zenét, mert jobban tudtam koncentrálni az írásra csendben. De azért lassan megtaláltam azokat a számokat, amik igazán belevittek az írásba. Van néhány instrumentális és van, amiben énekelnek. Szeretem a monotont, mert közben lehet gondolkodni. Néhány zenét először agyon kell hallgatnom, és csak utána rakom be a listába, és van olyan, amit az első 10 másodperc után hozzáadok.
Ez persze mindenkinek más és más. Az én zenéim biztos sokaknak az agyára mennek, főleg, hogy néha napokig ugyanazt hallgatom.
Na például a jelenlegi zenéim ott vannak a Spotify-on. Ezeket a zenéket hallgattam a Holdfény sárkánnyal c. könyv írása közben. Kellemes emlékek, sőt annál sokkal több, mint például... de ezt már inkább nem írom le.
Hallgass zenét, és írj, jót tesz neked!
